Fordította: Herika
Béta: Enelen és Nivett
Dőlt betűs szöveg: gondolatok
:Párszaszó:
"Gin beszéde"
°°Fawkes szövege°°

- Sirius?

A tompa szürke szemek felragyogtak a hosszú fekete hajfürtök mögül. – Harry?

- Oh, Merlin… - Harry néhányszor megrázta a fejét, hogy kitisztuljon, aztán felnézett az igazgatóra, aki komoly arccal nézett rá. – Uram?

- Eredj. – Az igazgató odábblépett egy kicsit, mikor Fawkes átrepült az ő vállára.

Harry pislogott párat, mielőtt az ágyhoz lépett és lenézett arra a férfire, akit mindannyian halottnak véltek. – Valóban itt vagy?

- Ezt én akartam kérdezni. – ugratta Sirius, de mosolya nem érintette a szemeit. Felemelte az egyik kezét, és lágyan végighúzta Harry arcélén.

A cirógatás akár végszó is lehetett volna, Harry azonnal lehajolt és szoros ölelésbe fonta keresztapját. – Sirius!

Sirius karjai szorosan zárultak a fiú köré, és Harry lehunyta szemeit. – Igazi vagy. Merlinnek hála, igazi vagy. – suttogta.

Tom! Tom! Életben van! Életben van! – sikoltott Harry boldogan, és képzeletben megölelte szerelmét.

Tom óvatosan mosolyodott el. – De hogy lehetséges ez? És miért nem tűnik Dumbledore boldognak?

Harry szemei azonnal kinyíltak, és megfordult, hogy Sirius ölelésében az igazgatóra nézzen. – Valami még mindig nincs rendben – mondta éles hangon. – Mi az?

- Harry, Siriust még nem tisztázta a Minisztérium – sóhajtott Remus. – A minisztérium még nem tisztázta őt, de a halála egyébként is hatályba helyezte végakaratát.

Harry szemei megkeményedtek. – Legalább rendeznek számára egy tárgyalást? – sziszegte.

- Szökött bűnöző – motyogta Sirius. – Nem, nem kapok tárgyalást.

A zöld szemek vészterhesen megvillantak. – Lesz tárgyalás. Még akkor is, ha erőszakkal kell megrohamoznom a Mágiaügyi Minisztériumot, akkor is lesz tárgyalásod.

- Harry, ez nem így működik… - sóhajtott Sirius.

- Oh, dehogynem – vágott vissza Harry, Dumbledore-ra szegezve szemeit. – Igazgató úr, kapok engedélyt, hogy elmehessek a miniszterhez?

- Nem szükséges, nem szükséges! – Szólalt meg egy bosszantóan vidám hang, és Caramel besétált az ajtón, melyet egyikük sem látott kinyílni. Őt Amelia Bones követte. A miniszter undorodó pillantást vetett az ágyon fekvő férfire, de ez elhalványult, mikor tekintete a Kis Túlélő hideg szemeivel találkozott. – Harry, édes fiam! Milyen nagyszerű, hogy újra látlak!

Harry hideg mosolyt eresztett meg a férfi felé. – Aligha értek egyet önnel, uram. Tudja, van egy olyan érzésem, hogy azért jött ide, hogy a keresztapámat Azkabani fogságra ítélje, egy olyan bűnért, amit sosem követett el. Ha ez így van, félek, nagyon rossz viszonyban vagyunk.

- Harry – sziszegte Remus élesen, és egy figyelmeztető pillantást küldött Harrynek.

De Harryt túlságosan lekötötte, hogy farkasszemet nézzen a most már ideges Caramellel. – Nos?

- Mr. Potter, meg kell értenie, hogy bizonyítékra van szükségünk, hogy felmentsük Mr. Blacket minden vád alól – mondta Madam Bones csitító hangon.

Harry lassan felállt, egyik kezét továbbra is első keresztapja vállán nyugtatta. – A bizonyíték csakis az agyamban van, asszonyom. Láttam Peter Pettigrew-t. Életben van, Voldemortnak dolgozik. – A fiú figyelmen kívül hagyta a név okozta rándulásokat. – Több forrásból hallottam, hogy a szüleim az utolsó pillanatban megváltoztatták a titokgazdát. Láttam Sirius Blacket fáradhatatlanul dolgozni a Főnix Rendjének. És emlékszem, mikor Siriust megátkozták, és átesett a függönyön a Rejtélyügyi Főosztályon, mert voltam olyan bolond és meggondolatlan, hogy csak úgy odarohantam.– fejezte be kiabálva.

- Harry… - suttogta Sirius. Felemelte kezét, és megszorította Harry karját.

Harry mérgesen megrázta a fejét. – Sirius Blacket olyan bűnért küldték az Azkabanba, amit sosem követett el. Ha újra el akarja ítélni őt és az Azkabanba zárni, akkor megint igazságtalan lesz, hiszen egy jó embert zárt be. – Szemei összeszűkültek. – És engem az ellenségükké tesz.

- Harry! – szólalt meg Sirius. – Ennyi elég.

Harry – mondta figyelmeztetően Tom.

Harry összeszorította ökleit és lenézett a lábára. – Ha visszakerül az Azkabanba, leromboljuk a Minisztériumot.

Fog vissza magad. Nem gondolkozol racionálisan – válaszolta Tom megnyugtatóan, és egy nyugtató hullámot küldött a fiú felé.

Harry becsukta szemeit és ellazította magát. – Rendben. Sajnálom. – Tom megkönnyebbül kuncogással válaszolt, miközben a fiú újra a körülötte levő teremre figyelt. Madam Bones és Caramel halkan suttogva beszélgettek, kicsit messzebb kerülve a négy rendtagtól. – Sajnálom, hogy elvesztettem az önuralmam – motyogta Harry az ő négyfős társaságának, miközben Fawkes elhelyezkedett a vállán.

°°Aggodalmat keltett volna, ha másképp történik°° - nyilatkozta Fawkes.

Harry elmosolyodott. – Valószínűleg.

Sirius szúrós pillantást vetett a fiúra, de Harry azzal volt elfoglalva, hogy a két tisztviselőt figyelje. Az animágus túlfűtött tekintetét az igazgatóra fordította. – Te beiktattad őt – sziszegte dühösen.

Harry keze megszorította keresztapja vállát, mikor Dumbledore bólintott. – Szükséges volt – felelte az igazgató mintegy magyarázatként.

- Kérlek, ne légy mérges – kérte Harry esedező suttogással, miközben arca érzelemmentes maradt.

Sirius szomorúan nézte keresztfiát, miközben a fiú tovább figyelte a hivatalnokokat. – Nem rád vagyok mérges, Harry.

- Az én választásom volt. – Harry lenézett Siriusra. – Kérlek ne légy pipa Dumblira sem, oké? Molly már lehordta – mosolygott szomorúan.

- Nos, ha Molly már kikiabálta magát… – Sirius tehetetlenül vonta meg a vállát, amin Harrynek kuncognia kellett.

- Mr. Potter, ön jó összefoglalót tartott – mondta Madam Bones végül. – Ám felteszem, nem esküszik meg bármire veritaszérum alatt?

- Valóban nem vagyok hajlandó bevenni. – értett egyet komolyan, miközben bólintott.

Mikor nőtt ő fel? gondolta Sirius tehetetlenül, miközben a két minisztériumi hivatalnok megfordult, hogy újra beszéljenek egymással. És honnan van ez a gyűrű… Óvatosan nézte Harry gyűrűsujján levő gyűrűt. Úgy tűnt van rajta egy torzító bűbáj, mivel nem tudta pontosan kivenni, miféle volt. Valami fajta családi címernek tűnt.

- A minisztérium nem engedheti meg magának, hogy Harry Potter az ellenségévé váljon – sóhajtott tehetetlenül Caramel. – Sirius Black tisztázva lett minden vád alól.

Dumbledore halványan elmosolyodott, míg Remus boldogan felkiáltott, és megölelte a meglepett Siriust. Harry az animágusra kacsintott, és végigsimított Fawkes tollain, mielőtt szertartásosan bólintott Caramelnek és Madam Bonesnak – Köszönöm.

- Természetesen. – Madam Bones halványan elmosolyodott. – Abból, amit az unokahúgom elmondott nekem, ha ön ellenünk van, egyben azt is jelenti, hogy a Roxfort többsége is ellenünk van. Ez nem olyasmi, amit ki akarunk hívni magunk ellen.

Harry tehetetlenül vonta meg a vállát. – Nem az én hibám, hogy olyan ésszerű vagyok. - Egy csintalan pillantást vetett az igazgatóra.

Dumbledore kedvesen elmosolyodott.- Felteszem, nem.

- Ha! Beismerted! – kiáltotta Harry gyerekesen, miközben figyelt arra, hogy ne zavarja a vállán levő főnixmadarat. Mindenki nevetett a szobában, még Caramel is, aki idegesen húzkodta kalapját.

- Nos, Mr. Black, ön mentesül a minisztérium tüzetes vizsgálata alól – mondta Madam Bones. – Habár úgy vélem, a Szt. Mungó személyzete szívesen itt tartaná éjszakára.

- Természetesen – egyezett bele Sirius mosolyogva. Harry elégedetten konstatálta, hogy a mosoly ezúttal kissé a szemeit is megérintette.

- Jó éjt, uraim – tette hozzá a boszorkány, maga előtt vezetve Caramelt kifelé. Miután kiért, becsukta maga után az ajtót.

Harry Dumbledore-hoz fordult. – Kérem, maradhatok éjszakára, uram? Kérem, kérem, kérem, kérem, kérem?

- Na ez az a régi Harry, akit ismerek és szeretek – szólalt meg Sirius.

Az igazgató éles pillantást vetett Harryre – Rendben. Reggel visszajövök, hogy összeszedjelek.

- Délután – feleselt Harry. – Kivéve, ha az előtt elengedik Siriust.

Dumbledore rosszallóan meredt a fiúra, de Harry állta a tekintetét, addig, míg végül feladta. – Rendben. Gyere Fawkes. A Rend tudomására kell hoznunk. – Megfordult, hogy távozzon, miközben Fawkes átrepült az ő vállára. – Jó éjszakát, uraim. Remus ne hagyd itt benn magára Harryt, legalábbis addig, míg Siriusnak vissza nem adják a pálcáját.

- Igen, uram – mondta Remus, míg Sirius bólintott. Dumbledore még utoljára rájuk mosolygott, mielőtt távozott.

Mihelyt az ajtó becsukódott, Harry az ágyra rogyott, maga alá temetve Sirius lábait. – Ez egy olyan hosszú nap volt!

Sirius felkacagott és előrehajolt, hogy beleborzoljon Harry tüskés hajába. – Tetszik ez a stílus. Miért változtattad meg?

Remus elnevette magát, miközben Harry vigyora még szélesebb lett. – Rémszem ízlését dicséri.

- Ez előtt más színű volt – ugratta a vérfarkas.

Harry szemei csintalanul ragyogtak. – Marcus utálja a rózsaszínt. – Remus újra nevetésben tört ki.

Sirius kíváncsi pillantást vetett keresztfiára. – Marcus?

Harry szemei idegesen pillantottak kezeire, hogy megállapodjon a gyűrűjén. – Marcus Brutus. Vele járok – válaszolta olyan hangon, amely figyelmeztetőként bizsergett át Siriuson.

- Mit nem mondasz el nekem? – kérdezte gyanakodva Sirius. Figyelmen kívül hagyta Remus ideges integetését a fiú háta mögött.

Harry nyugodtan nézett fel az óvatos szürke tekintetbe. – Miből gondolod, hogy nem mondok el neked valamit?

- Az a tekintet – válaszolta Sirius. – Holdsáp, ne is ábrándozz róla, hogy leállítasz engem.

Remus felnyögött, és tehetetlenül a levegőbe lendítette a kezeit. – Én megpróbáltam!

Harry megrázta a fejét a borostyánsárga szemű férfi felé, mielőtt visszanézett Siriusra, aki percről percre gyanakvóbbá vált. – Marcus Voldemort legfelsőbb embere.

Feszült csend terült el a szobán, mialatt Sirius és Harry nézték egymást. Remus aggódva figyelte őket, lélegzetét is visszatartotta.

Sirius meglehetősen hirtelen elmosolyodott. – Egy másodpercre megfogtál. Voldemort fő embere. Ez jó.

- Sosem vicceltem a Sötét Renddel – válaszolta hűvösen Harry, és felállt. – És soha nem is fogok.

Sirius mosolya elhalványult. – Akkor ő kém, mint Pipogyusz – mondta enyhén undorodó tónusban.

- Nem az. – A fiú tekintete érzelemmentes volt.

Sirius szemei összeszűkültek, miközben szokás szerint az értelmes gondolkodás helyett a haragot választotta. – Akkor megtiltom, hogy találkozz vele.

- Már nem utasítgathatsz engem. – csattant fel Harry. – Nagykorú vagyok. És Remus már jóváhagyta, mialatt te épp halott voltál.

Sirius tekintete Remus felé fordult, aki egyikükre sem nézett rá, majd visszapillantott Harryre. – Akkor Remus legyen inkább a keresztapád. Én nem akarok az lenni mostantól.

Valami, amit az animágus nem tudott nevén nevezni átsuhant Harry arcán, arra késztetve Siriust, hogy visszavonja szavait. Ám mielőtt megtehette volna, Harry megpördült, és méltóságteljesen elhagyta a szobát.

Remus egy méreggel telt pillantást vetett Siriusra. – Ügyes húzás, Tapmancs. A legelső dolog, amit teszel, miután felébredsz, hogy összeveszel a keresztfiaddal, aki, csak hogy emlékeztesselek rá, éppen most harcolta ki a szabadságodat a Minisztertől és a Varázsbűn-Üldözési Főosztály vezetőjétől. Gratulálok.

Sirius érezte, hogy haragja újra feltámad a Remus szavaiban felcsengő szarkazmus hallatán. – Nem fogom megengedni, hogy a keresztfiam egy halálfalóval találkozgasson!

- Nincs választásod!

- Már választottam is!

- Akkor talán mégis inkább a pokolban kellett volna maradnod! – a Remus szemében felvillanó veszélyes csillogás emlékeztette Siriust Remus vérfarkas mivoltára, valamint arra a bozontos hajú, elárult szemű fiúra, akit változatlanul szeretett.

Sirius összeráncolta homlokát, mikor rájött, hogy az árulás volt, ami Harry arcán átsuhant egy pillanattal azelőtt, hogy elment. – basszus…

- Végre rájöttél? – kérdezte Remus hidegen.

Sirius megzavarodott pillantást vetett barátjára. – Mi történt vele?

Remus arckifejezése ellágyult. – Felnőtt, és szerelmes lett, Sirius…

De Sirius megrázta a fejét. – Nem, valami más… valami bántja őt… - Szemeivel megkereste Remust. – Ki bántotta őt?

- Bán… é-én nem tudom... nem egészen… - Remus megrázta a fejét, miközben leült az ágy szélére. – De van jelentősége. Annyira másképpen viselkedett az elmúlt évben…

Sirius kezeibe temette arcát.. – Ezt nagyon elbaltáztam, igaz?

- Azt kell mondanom, igen – válaszolta Remus bűntudat nélkül.

- De hát Holdsáp, egy halálfaló? - Szemei esedeztek, ahogy régi barátjára nézett.

Remus szomorkásan nézte. – Még annál is rosszabb…

Sirius szemei egy pillanatra kitágultak, mielőtt hirtelen újra megkeményedtek. – Mondd el.

A vérfarkas felsóhajtott. – Marcus nem igazán halálfaló…

- Hát akkor ki ő?

- Voldemort.

Sirius egy másodpercre megmerevedett, aztán hevesen megrázta a fejét. – Remus Voldemortnak nincs szíve.

- Találkoztam vele, Sirius – sóhajtotta Remus esdeklően. – Más, mint az első háborúban. Ő törődik Harryvel, Tappmancs.

Sirius megrázta a fejét. – Ennek semmi értelme, Holdsáp, ez Voldemort, akiről beszélünk. Az egész életünkben ellene harcoltunk.

- Te is elismernéd, ha láttad volna őket – bizonygatta Remus. – Mostanában nem is hajtott végre rajtaütéseket. Minden teljesen csendes. Csak azért, mert Harry megkérte, hogy ne tegye.

- Ezt nem tudom felfogni – Sirius újra megrázta a fejét. – Ez egyszerűen nem megy.

Remus tehetetlenül sóhajtott fel. – Csak, kérlek, Tappmancs, légy vele elfogulatlan. A halálod csaknem megölte őt. Sokáig olyan volt, mint egy zombi…

Sirius bólintott. – Mit gondolsz, kinn van?

Remus felállt. – Megnézem. És, Tappmancs?

- Igen?

- Kérlek, ne lovagolj azon, hogy Voldemortot szereti. El fogod veszíteni Harryt, ha nem hagyod abba.

Sirius nagyot nyelt. – Tudom. Ha- lenézett összekulcsolt kezére. – Ha igazán olyan boldog, akkor úgyse nagyon tehetek semmit.

- Megtanulhatnád végre visszafogni a vérmérsékletedet – ugratta Remus, mielőtt kisurrant a szobából, hogy lássa, ott van-e még a keresztfia.

- Nem akar engem. Mit számít akkor? – válaszolta Harry tompán.

- Mérges volt és döbbent. – Tom letelepedett a szőnyegre Harry mögé, és mellkasához húzta a fiút. – A múltban ugyanezt csináltad te is.

A fiatalabb varázsló szorosan belekapaszkodott szerelmébe. – Utál engem.

- Dehogyis. – Tom karjaiba vonta Harryt, és fejét a vörös és ezüst hajon pihentette. – Kezdesz ésszerűtlenné válni.

- Én nem… - motyogta Harry a sötétzöld talárba.

A Sötét Nagyúr felsóhajtott. – De igen, ám egy ideig még úgysem fogod beismerni. Gyere, takarodó van.

- Itt fogok maradni.

- Nem, nem fogsz.

- Inkább maradnék itt.

Tom elhúzódott a fiútól és felállt. – Én meg a játékmacimat akarom. És mivel úgy látszik, én vagyok az idősebb, az én kívánságom teljesül. Gyerünk.

Harry egy kicsit felkuncogott, és hagyta, hogy Tom felsegítse. – Nem vagyok a játékmackód, seggfej.

- Nem? – Tom felhúzott szemöldökkel nézett a zöld szemű varázslóra, miközben mutatta az utat a hálószobába. – Hát akkor mi vagy?

- A kölyköd – válaszolta Harry és mosolyogva döntötte fejét Tom vállára.

- Hmm, azt hiszem igazad van – felelte a Sötét Nagyúr könnyedén, mielőtt ledöntötte Harryt a lábairól, és az ágyra lökte.

- Hé! – Harry felnevetett, és magára rántotta Tomot. – Szörnyeteg.

- Mintha eddig nem tudtad volna – sziszegte Tom, mielőtt hevesen Harryéhoz nyomta az ajkát.

Igen…

Tom elhúzódott és mosolyogva hátradőlt. – Aludj.

- Miért? – kérdezte Harry duzzogva.

A Sötét Nagyúr megrázta fejét. – Egy, a szex nem old meg mindent. Kettő, mindketten fáradtak vagyunk egy feszültségekkel teli pokoli nap után. Aludj.

- Olyan ünneprontó vagy – motyogta a fiú, és lehúzta magáról talárját és pólóját, majd lehajította a földre, mielőtt bemászott a takarók alá. – Azt gondoltam, hogy akkor alszom el, miközben éppen bennem vagy…

- Azt sugallod, hogy unalmas velem a szex, te kölyök? – vágott vissza Tom, miközben felszedegette Harry szétszórt ruháit, s saját talárjával és ingével együtt betette a szennyesbe.

Harry ördögi mosolyt küldött felé. – Bizonyítsd be, hogy tévedek.

- Aludj – válaszolta Tom nyugodtan, mielőtt becsúszott a takarók alá a fiatal varázsló mellé.

- Oh, trotty.

- Akkor az bűzlik itt annyira?

Harry kuncogott, és odabújt a Sötét Nagyúrhoz. – Valószínűleg. Téged ismerve, megint elfelejtetted lehúzni a WC-t.

Tom a szemeit forgatta, és intett kezével, hogy eloltsa a fényeket. – Talán inkább te voltál, aki elfelejtette leöblíteni.

- Bah. Pont úgy bűzlik, mint a te fingod.

A Sötét Nagyúr kuncogott. – Aludj már, kölyök.

- Oké, büdöske – csiripelte Harry, és behunyta szemeit. Tom lágy nevetésére aludt el.

- Ő és én egy kicsit összekaptunk tegnap éjjel – válaszolta Sirius elvörösödve.

A mediboszorkány a recepción azt mondta, hogy dehoppanált a Szent Mungóból – mormogta óvatosan Remus. – Fogalmunk sincs, hol van. Valójában, azt reméltük, hogy visszajött ide.

- Én nem láttam őt – sóhajtott Dumbledore.

- A szobámban van – mondta könnyedén egy hang Dumbledore háta mögött.

A három férfi villámgyorsan mozdult meg, hogy lássa a beszélőt, és Dumbledore elmosolyodott. – Jó reggelt, Marcus. Gondoltam, hogy ott rejtőzködhet.

Tom elvigyorodott a Sirius arcán feltűnő rémület láttán. – Van valami az arcomon, Black?

- Marcus – intette Remus. A Sötét Nagyúr bűnbánat nélkül vonta meg a vállát.

- Ő jól van? – kérdezte Sirius esdeklően, úgy döntve, jobban aggódik Harry jólléte miatt, mint azon, hogy Voldemort a Roxfortban van.

Tom hideg pillantást vetett az animágusra. – Talán. Mit számít az neked?

- Ugyan, Marcus. – Dumbledore a Sötét Nagyúr vállára ejtette kezét, aki azonnal lesöpörte azt. – Miért nem kíséred Siriust és Remust a szobádba, hogy beszélhessenek Harryvel?

- Mi van, ha nem akarom? – vágott vissza Marcus.

Hozd őket…– motyogta Harry álmosan.

- Marcus. – Az igazgató hangszíne figyelmeztetésként csendült a másik három varázsló fejében.

Tom gúnyos mosolyt vetett a férfire. – Menjen, szerezzen magának citromport, Albus, mielőtt megőrjít. Gyere, Remus, és hozd a kutyádat is – Megpördült és elindult visszafelé a folyosón a szobája felé.

Remus rámosolygott Dumbledore-ra, aki szórakozott arckifejezetéssel figyelte a visszavonuló SVK tanár hátát. – Szép napot, Albus. Na, gyere, Tappmancs. Megrántotta kábult barátja karját, és valahogy sikerült magával vonszolni a Sötét Nagyúr után.

A tekergők végül a Tom ajtaját őrző mogorva portré előtt érték utol. – Hát ez meg milyen szokás nálad, hogy állandóan férfiakat hozol a szobádba? - Kérdezte felháborodva a kép.

- Kezdem azt gondolni, hogy egy oroszlán jobb ötlet lenne – mondta hűvösen Tom. – Azok nem beszélnek vissza! És most mozdulj!

- Nyugalom, nyugalom – válaszolta a festmény és kinyílt.

- Befelé – utasította Tom a tekergőket. Követte őket, majd becsapta maga után a festményt.

- Tudod, hogy a csapkodás nem segít rajta. – jegyezte meg szelíden Harry, miközben kilépett a hálószobából. Nem törődött vele, hogy felhúzzon magára egy pólót, és vörös-ezüst haja még a szokásosnál is jóval kuszább volt, mutatva, hogy éppen csak most kelt fel. – Hello, Remus.

Sirius úgy érezte, arcon csapták, mikor Harry a vérfarkasra mosolygott, figyelmen kívül hagyva őt. – Harry…

- Azt hittem lemondtál rólam, Black – mondta Harry csípősen, összeszűkült szemmel nézve a férfire.

- Hamarabb beszéltem, mint ahogy gondolkodtam! – kiáltotta vadul Sirius. – Sajnálom!

- A sajnálat nem old meg mindent – csattant fel Tom, mielőtt beszáguldott a konyhájába.

Harry szemei csillogtak. – Dühös rád, Black.

- Meg fog ölni engem? – vágott vissza Sirius a mérgével küszködve.

- Nem. – Harry, kíváncsi pillantással az arcán döntötte oldalra fejét. – Nem engedném neki. Miért?

Sirius zavartan pislogott párat. – De…

- Nem vagyok dühös. Csak megbántott. Ő a dühöngős fajta.

- De még mennyire. – motyogta Remus.

Harry elvigyorodott. – Nagyon.

- Ezt hallottam! – szólt Tom kidugva fejét a konyhaajtóból, és ránézett a vérfarkasra.

- És mit szándékozol tenni ez ügyben? – ugratta Harry.

Tom összehúzott szemöldökkel nézett a fiúra. – Ki tudok találni pár dolgot. – Harry erre elnevette magát.

Kopogás hallatszott az ajtón, és Harry olyan hirtelen hagyta abba a nevetést, hogy a szoba néma csendbe borult. – Majd én kinyitom… - mormogta Harry.

- Vegyél fel egy pólót – utasította Tom élesen, mielőtt az ajtóhoz lépett.

Harry a szemeit forgatta, de visszament a hálószobába. Sirius szemei kitágultak a hátán levő tetoválás láttán, és mondott volna valamit, ha meg nem állítja ebben a legújabb látogató hangja. – Black!

A két tekergő megfordult, hogy ránézzen Perselusra, aki most lépett be a szobába. – Pipogyusz – vágott vissza metszőn Sirius.

- Ne már megint. – nyögte Harry visszasétálva a hálószobából, miközben magára húzta zöld izompólóját. – Soha nem nősz fel, Sirius? ’Reggelt, Persi.

- Mit mondtam neked, erről a megszólításról? – dörögte összehúzott szemöldökkel Perselus a fiúnak.

Harry ártatlanul elmosolyodott – Hogy ne használjam.

Perselus reménytelenül felnyögött, miközben Tom és Remus nevetett. Sirius zavartan nézett egyikükről a másikra. – De…

- Perselus és én barátok vagyunk – mondta Harry élesen, visszanyerve ezzel Sirius figyelmét. – És ti ki fogtok jönni egymással, vagy mindkettőtöket megátkozlak.

Perselus elborzadva rázkódott meg a lehetőségtől, és egyetértése jeléül bólintott. – Rendben.

Tom felhorkant. – Én helyedben elkezdenék barátságosan viselkedni, Black – mondta figyelmeztetésképp, miközben visszament a konyhába.

- De nem vagy a helyemben, ugyebár Brutus? – vágott vissza Sirius.

- Nem. De ő jobban ismer engem – jegyezte meg Harry, és leült Tom székének karfájára.

Sirius egy hosszú pillanatig bámult Harryre, mialatt Perselus és Remus csendben leültek a kandalló előtt elhelyezett székekre. Harry érzelemmentesen nézte az arcát, miközben olyan nyugalommal várta a válaszát, amilyet Sirius sosem látott eddig a keresztfián, vagy akár Jamesen a múltban. Még Lilynek is volt egyfajta temperamentuma, amit nem tudott kordában tartani. Ez egy griffendéles jellegzetesség lehetett, amennyire Sirius tudta, tekintve, hogy még Holdsápnak is akadt gondja a saját természetével, legalábbis amikor működésbe lépett.

- Ülj le – utasította Tom visszatérve a teáskészlettel. – Utálom, mikor emberek állnak a szobám közepén, és hülyén bámulnak. – Nem, mintha…

- Marcus! – szólalt meg Harry figyelmeztetően. Tom felhúzott szemöldökkel nézett rá. Tudom, hogy mérges vagy rá, de kérlek, próbálj meg lehiggadni. Ő még mindig a keresztapám.

Nem kell hogy vele éljek! – vágott vissza hűvösen Tom.

Oh? Tehát nem szeretsz engem?

Nem ezt mondtam!

Hát akkor mit mondtál?

Én... ARGH!Rendben! Tom erős csattanással tette le a készletet a dohányzó asztalra és duzzogva leült a székébe.

Harry gyengéden beleborzolt a Sötét Nagyúr hajába, mielőtt előrehajolt, hogy töltsön magának egy csésze teát. Én nyertem. Tom sértődötten csúszott még lejjebb a székében.

Sirius leült Remus mellé, és megrázta a fejét. A vérfarkas nyomatékosan megbökte őt. – Látod? – sziszegte.

- Igen. Látom. Ettől még nem kedvelem őt – motyogta Sirius. Mire Remus csak a szemeit tudta forgatni.

- Marcus – szólalt meg hirtelen Perselus.

Tom komolyan nézett a férfire. – Igen?

- Albus küldött, hogy megnézzem, szükséged van e valakire, hogy átvegye egy első órádat.

A Sötét Nagyúr Harryre nézett. – De döntesz.

A fiú egy hosszú másodpercig meredt a teájára, mielőtt megrázta a fejét. – Menjél csak. Ha rájuk eresztjük Perselust, azok a szegény negyedévesek soha el nem múló lelki sebeket szereznek.

- Valószínűleg – horkantott fel Tom, és egy szórakozott pillantást vetett halálfalójára.

Perselus megrázta a fejét. – Nem az én hibám, hogy azok a kölykök teljesen gerinctelenek.

- Óh, higgy nekem Perselus, van nekik. Csak elolvad, mikor te ott vagy – ugratta Harry, miközben Tom felállt és a szobájába ment, hogy összeszedje könyveit az osztályhoz.

- Komolyan mondod?

- Aha. – Harry pislogott párat. – Talán téged kéne magammal cipelnem a zsebemben, tudod? Mindjárt jobban el tudnék bánni azokkal a porontyokkal.

Sirius legnagyobb meglepetésére, Perselus felnevetett.- Talán. – Felállt. - Albus arra is megkért, hogy közöljem veled, elvárja, hogy megjelenjél a délutáni óráid mindegyikén. Szeretné, ha megjelennél az ebédnél is, mivel a kis barátaid nyaggatták őt miattad.

- Sajnálom hogy lemaradtam róla. – sóhajtotta Tom, mikor visszatért a könyvvel és egy rakás papírral.

- Hát azt én is. – kuncogta mosolyogva Harry.

Tom Harry vállára tette egyik karját. – Rendben leszel?

- Igen.

- És ha ez a hü- bocsánat, ha Black az idegeidre megy, akkor kirúgod őt, igaz?

Harry a szemeit forgatta. – Igen. Indulj. És ne átkozz meg egyetlen diákot sem.

Tom megpróbálkozott egy ártatlan pillantással. – Nem akartam megátkozni egyet sem…

- Nincs csonkítás sem.

- Francba.

Harry felkacagott, és kinyújtózott, hogy megcsókolja a férfit. – Rendben leszek.

Azért én még aggódhatok.

Igen, tudom. Köszönöm.

Tom beleborzolt a fiú hajába. – Szeretlek, kölyök

- Én is téged, te szörnyeteg – válaszolta Harry. – Perselus, leellenőriznéd, hogy valóban bemegy-e órára?

- Nem vagyok a bébiszitteretek. – felelte Perselus nyugodtan. – Nekem is el kell jutnom a saját osztályomba. Gyere, Marcus. Mielőtt elkésünk.

- Nem fogunk elkésni – válaszolta a Sötét Nagyúr, miközben követte a bájitaltanárt az ajtóhoz.

- Lehet, hogy te nem késel el. Nekem még le kell mennem a pincébe.

- A griffendélesekkel van órád. Vonj le tőlük pontot, és mondd nekik, hogy ők késtek el.

- Albus rohamot fog kapni.

- És az mióta zavar téged?

- Igaz.

Az ajtó becsukódott a két sötét varázsló mögött, elvágva kettőjük párbeszédét. Remus és Sirius pillantást váltottak, mielőtt Harryre néztek, aki becsusszant Tom székébe és nyugodtan, a kandallóban táncoló lángokat figyelve kortyolgatta teáját.

- Honnan szerezted azt a pólót? – érdeklődött Sirius egy hosszú másodpercnyi csend után.

- Petúnia néni vette nekem, mikor néhány hónappal ezelőtt ott voltam – nézett fel Harry keresztapjára. – Mialatt fel voltam függesztve.

- Fel lettél függesztve?!

- Igen – vonta meg a vállát Harry. - Végül csak sikerült felbosszantanom Dumblit. Az a férfi olyan, mint valami tank. Semmi sem befolyásolja.

- Te szándékosan csináltad!

- Aha – vigyorgott Harry. – Elvi kérdést csináltam belőle.

- Elvi kérdést?

- Igen, persze.

Sirius Remushoz fordult. - Miért nem állítottad le?

- Sirius, ő griffendéles eltökéltséggel rendelkezik. Semmi nem állíthatja le. – válaszolta Remus, és előrehajolt, hogy elkészítse teáját. – Hogy vagy, Harry? Nem igazán volt alkalmunk beszélgetni, mióta visszatértél az iskolába.

- Jól vagyok – vonta meg a vállát Harry. – Ismersz minden izgalmas részletet, ami történt.

Remus vetett a keresztfiára egy sokatmondó pillantást. – Hát akkor miért nem avatod be Siriust is?

- Nem muszáj megtennie – rázta meg a fejét Sirius.

Harry a szemeit forgatta. – Barátja vagyok az összes mardekárosnak az évfolyamomból, mivel hála Marcusnak, mindegyikük szülei azt mondták nekik, hogy legyenek barátságosak – válaszolta. Sirius rámeredt, és a fiú egy apró mosolyt eresztett meg. – Oh, ez még nem a legjobb része.

- Hát akkor melyik? – érdeklődött Sirius alig hallhatóan, mint aki nem biztos, hogy tudni akarja.

Harry elfintorodott. – Ron teherbe ejtette Hermionét a születésnapján, az ikrek júniusban várhatók. Gin és én leszünk a keresztszüleik. És Ron az Azkabanban van, mert megpróbált megölni.

- MICSODA!

- Tappmancs… - sóhajtott Remus tehetetlenül, mikor az animágus felugrott és elkezdett járkálni fel és alá a kanapé előtt, ahol eddig ült.

- Megölöm azt a kis szarost!

Harry megpihentette arcát egyik kezén, és rámosolygott a keresztapjára. – Olyan biztos?

Sirius abbahagyta a járkálást és a keresztfiára meredt. – Miért?

- Mit miért?

- Tudod te, hogy miről beszélek. Miért próbált Ron megölni?

- Percy buzdította fel, hogy megtegye. – Harry szemei veszélyesen villantak meg. -Feltételezem, azért, mert csatlakoztam Voldemorthoz.

Sirius megnyalta száját, miközben a keresztfiát nézte. – Ez még nem ok, hogy megöljön valakit.

Harry elgondolkozva bámulta teáját. – Nem, gondolom, nem. – Felnézett az előtte álló varázslóra. – Remus elbeszélgetett veled egy kicsit, miután elmentem, igaz?

- Igen. – Egy pillanatra megállt, mielőtt újra megszólalt. – Ki bántott?

Harry megmerevedett, és a szín kifutott arcából. – Mi?

Sirius letérdelt a padlóra a fiatal varázsló elé. – Mielőtt elmentél, úgy néztél ki, mint akit elárultak. Valaki bántott téged, nem igaz?

- Sirius… - Remus erőteljesen megrázta a fejét, próbálva rávenni a barátját, hogy hagyja békén Harryt.

De Sirius bosszús pillantást vetett rá, aztán kezét Harry térdére téve felnézett a fiú viharos zöld szemeibe. – Harry?

Harry kieresztett egy elfojtott zokogást, belevetette magát keresztapja karjaiba.

Sirius elhelyezkedett a földön karjában Harryvel, és megnyugtatóan suttogott, miközben a fiú sírt.

Tom mentálisan ellenőrizte, és mikor biztos volt, hogy Harry rendben lesz, egy szeretethullámot küldött a fiú felé, majd újra az osztályára fordította a figyelmét.

- Sajnálom – motyogta Harry végül, és lassan elhúzódott.

- Semmi gond. – mondta neki Sirius határozottan. – Inkább azt szeretném megtudni, mi zaklatott fel.

Harry megrázta a fejét. – Ne, már rendben vagyok. Marcus segített nekem túllépni rajta. – Felnézett keresztapja szürke szemeibe. – Siri, tudom, hogy nem kedveled őt, meg minden, de kérlek, megpróbálod? Ő számomra a világ, tényleg. – Szünetet tartott, apró mosoly suhant át a szemein. - Nos, ő, a Weasleyk és Herm, meg az összes többi barátom. És te meg Remus.

Sirius vigyorogva borzolta fel a fiú haját. – Azt hiszem, meg fogom próbálni.

- Azt hiszed?

- Igen, azt hiszem. Ha megint hülyének fog nevezni, előfordulhat, hogy megátkozom.

Harry nevetett. – Figyelmeztetnem kell őt!

- Tedd azt! – kacsintott Sirius. – Én meg megpróbálom nem sértegetni őt vagy bármi mást.

- Vagy, ha már megsérted őt, mellőzd az olyan megjegyzéseket, hogy ő Sötét varázsló – mondta Harry komolyan. – Dumbli jelenleg csak gyanakszik, és nem akarunk neki további bizonyítékokat szolgáltatni.

Sirius felemelt szemöldökkel nézte az ölében levő fiatalembert. – Nem? Hogy sikerült ezt eltitkolni előle?

- Nagyon nehezen. – értett egyet Harry. – De Gin és én nyár óta a barátai vagyunk, és a Weasley ikrek javasolták őt az állásra. Azt hiszem, ahogy telt az idő, egyre többen kedvelték meg és ez segít.

- Beleértve Pipogyuszt? – érdeklődött Sirius.

- Perselus. – Harry a szemeit forgatta.- Most tényleg, ha én kijövök vele, te is biztos abba tudod hagyni, hogy azon a nevetséges néven nevezd őt.

- De annyira jól illik rá – nyafogott Sirius.

- Óh, hagyd abba, Tappmancs – fenyegette Remus. – Viselkedj végre a korodnak megfelelően.

- Jaj. – Harry felkacagott, mikor Sirius megkísérelt úgy kinézni, mint egy kivert kutya. – Remus, szörnyű vagy.

- Tudom! – sírta az animágus – Amióta felébredtem, csak bánt engem!

Harry rábámult kettőjükre. – Felébredtél? Sirius, mióta voltál a Szent Mungóban?

- Kérdezd Holdsápot. – Sirius megvonta a vállát.

Harry rosszalló arccal mered a Sirius mellett levő vérfarkasra. – Szóval?

- Öhm, tavalyi iskolai év vége óta? – Remus beletúrt a hajába, óvatosan nézve a fiúra. Ugyanazon a napon tért vissza a függöny mögül, amelyiken beleesett, csak egy évvel később…

- Miért nem mondta el nekem valaki? – kiáltotta Harry. – És ki tudott róla?

- Hát, természetesen Albus, és én. És azt hiszem, Rémszem – válaszolta Remus. – És Albus azt mondta nekem, hogy ne mondjam el neked. Úgy értem, nem voltunk biztosak benne, hogy Sirius valaha is felébred, Harry! – tette hozzá gyorsan, látva, hogy a zöld szemek dühösen elsötétedve figyelik őt.

Sirius szorosan ölelte át Harryt. – Harry, abból, amit hallottam, kómában voltam. Körülbelül egy órával azelőtt ébredtem fel, mikor megjöttél.

- Te voltál az első, aki megtudta – értett egyet Remus. – És, hogy tudjad, én harcoltam Albusszal, amiért nem árultuk el neked. De igazad van, tényleg olyan, mint egy tank.

Harry erre felvihogott. – Mondtam.

- Igen. Mondtad. – Remus szórakozottan rázta meg a fejét. – Tudod, sosem fogok hozzászokni az érzelem-megnyilvánulásaidhoz.

- Gyorsan változnak. – értett egyet Harry. – Marcus folyton mondja nekem, keressek egyet, és azt tartsam meg.

- Ebben egyetértek Marcusszal. – mondta Sirius.

Harry döbbenten pislogott néhányszor. – Nahát! Valamiben egyetértesz a pasimmal? Hihetetlen! – kiabálta meglehetősen hirtelen.

Sirius elmosolyodott. – Igen, igen. – Újra beleborzolt Harry hajába. – És egyébként mi a helyzet ezzel a tetoválással?

- Ooh, láttad? Tetszik? – érdeklődött a fiú, ragyogó szemmel.

- Valójában nem volt alkalmam, alaposabban szemügyre venni – vonta meg a vállát Sirius.

Harry elvigyorodott, kiugrott az animágus öléből, hogy lehúzhassa a pólóját. Nos?

Sirius kuncogott, felállt, hogy jobban szemügyre vehesse. A baziliskus és a főnixmadár beszüntették harcukat annyi időre, hogy a varázslóra nézzenek, majd visszatértek, hogy tovább csípjék és harapják a másikat. – Bámulatos. Nem hiszem, hogy azokat az állatokat választottam volna magamnak, de neked illik.

Harry rámosolygott keresztapjára, és visszavette magára a pólóját. – Aha. Baziliskus a Főnix Rendjében.

Sirius felhorkant. – Te nem vagy Baziliskus, Harry. Csak egy nagyon furcsa griffendéles.

- Talán. – Harry szemei pajkosan csillantak meg. – Akarsz tudni egy titkot?

- Naná – vigyorgott Sirius.

- Hé, Remus, fogadni merek, ezt az egyet még te sem tudod – szólította meg Harry a vérfarkast.

- Nem is hiszem, hogy képes lettél volna megtartani egyet. – vágott vissza mosolyogva Remus.

- Találd ki, mi leszek jövő évben.

- Auror – válaszolta könnyedén Sirius.

Harry vigyorgott. – Dehogyis. Én fogom tanítani a Sötét Varázslatok Kivédését a kis csibészeknek.

- Mióta! – kiáltotta Remus, míg Sirius csak bámult a fiúra.

- Ron tárgyalása óta. Dumbli elmondta, hogy az Auror Képző Program nem fogadja el a jelentkezésem, mert fel voltam függesztve, így felajánlotta, hogy helyette tanítsak itt.

- Feltételezem, biztonságosabb – sóhajtotta Remus.

- És nem lenne szabad elárulnom senkinek. – tette hozzá Harry. – De hát mindannyian tudjuk, mennyire vagyok jó a szabályok betartásában.

- Tehát, hány barátodnak mondtad már el? – kérdezte szórakozottan a vérfarkas.

- Egynek sem. Csak tettem rá néhány utalást – mosolyodott el Harry ördögien. – És azt hiszem, mostanra már ki is találták, ha összedolgoztak, de biztosra azért nem mondhatom.

- Néhány utalást? – kérdezte hitetlenkedve Sirius.

- Nos, igen. Perselus és Marcus szintén adtak párat. Én valószínűleg csak kettőt, ha egyáltalán annyit. Vicces volt.

- Piton célzásokat tett? – ráncolta össze homlokát Sirius.

- Aha! Még mindig faszfej, de már egyre kevésbé. – bólintott Harry vidáman.

- Kedvesebb faszfej…

- Bingó!

- Az ott cukor a teádban? – kérdezte Remus szórakozott hangon.

- Talán. – Harry felvonta a szemöldökét. – Vagy talán más is volt ma reggel.

- Harry! – kiáltotta Sirius szemében nevetéssel, amely tönkretette a szemrehányást. Remus menthetetlenül felröhögött.

Harry ártatlanul nézett fel Siriusra. – Most mi van? Esküszöm, nem csináltam semmit.

- Nem is kell tenned azért semmit – mutatott rá Remus nevetés közben.

- Nos, néha igen. Attól függ, hogy mennyire izgult fel a partnered – válaszolta Harry komolyan. – És hogy ki van felül.

- Te egy kis szörnyeteg vagy – kuncogott Remus, míg Sirius vonított a nevetéstől.

- Nem. Én egy kölyök vagyok – jelentette ki Harry, mielőtt mindkét keresztapja hahotázásától kisérve visszament a hálószobába a talárjáért.

Harry elvigyorodott, és megvakarta a kutyát a füle mögött. – A neve Szipák. Remus hozta. – A tanári asztal felé bólintott, ahol Remus ült McGalagony mellett.

„Oh, Merlin…”- Gin lehuppant a Harry mellet lévő egyetlen szabad helyre, és a kutyát nézte. – ”Ő… Harry, pont úgy néz ki, mint Tapmancs…”

- Aha. – Harry mosolyogva bólintott. – Hát nem nagyszerű!

Hermione előrehajolt, és Harry homlokára tette a kezét. – Harry, azt hiszem, nem ártana megnézetned magad Madam Pomfrey-vel.

- Dehogyis. – Harry megrázta a fejét. – Jól vagyok.

- Miért szerzett neked Lupin professzor egy kutyát? – érdeklődött Neville, és leült a kutya másik oldalára.

- Csak. – Harry szemei ördögi fénnyel ragyogtak fel. – Oh, nézzetek Drayre. Úgy néz ki, mint aki szellemet lát!

A griffendéles csoport arrafelé nézett, ahonnan Draco krétafehér arccal közeledett feléjük. – Harry, az a kutya pont úgy néz ki, mint egy másik, amit korábban láttam. – sziszegte a mardekáros becsusszanva egy szabad helyre Hermione és Parvati közé.

- Talán, mert ő az a kutya, akit korábban láttál. – mondta Harry, és baromira élvezte a játékát. – Nem az vagy, Szipák?

A kutya leugrott a padról, visszaváltozott Siriusszá, és őrültként mosolygott keresztfiára. – Talán.

Hermione nagyot kiáltott. Neville leesett a padról. Draco szája elnyílt a döbbenettől. Gin meglepetten bámult az animágusra. A teremben levő többi diák sikoltozott, leesett a padjáról vagy szimplán elájult.

Dumbledore éles pillantást vetett a két őrülten nevető fekete hajú varázslóra, és felállt. – Megkérhetnék mindenkit, hogy nyugodjon meg? Harry, Sirius ez durva volt. – Tette hozzá.

- Sajnálom, Dumbli! – mondta Harry nevetve. – De nem tudtunk parancsolni magunknak! – Sirius egyetértőn bólintott, és kitörölte a könnyeket a szeméből.

- Biztos vagyok benne – rázta meg fejét Dumbledore, nyilvánvalóan mosollyal küszködve. – Mindenki legyen szíves leülni.

Sirius visszamászott helyére keresztfia mellé, beleborzolt Harry hajába, és rákacsintott Hermionére és Ginre. – Később mindent elmagyarázunk – ígérte.

Az igazgató megvárta, hogy terem elcsendesedjen, mielőtt újra megszólalt. – Múlt éjjel, Sirius Blacket, Harry Potter keresztapját, felmentették minden vád alól. A hét fennmaradó részére a Roxfortban marad, talán tovább is. Fogadjuk őt szeretettel. Draco, kérlek, visszamennél a saját asztalodhoz?

- Ezt később megmagyarázod, Harry – sziszegte Draco, mielőtt visszatért a saját asztalához.

- Barátságos kölyök – mondta Sirius, és kivett egy zsemlét az előtte levő kosárból.

- Oh, csak nem nagyon bírja elviselni, ha korábban halott emberek hirtelen visszatérnek az életbe. – mondta komolytalanul Harry. - Minden rendben, Nev?

- Aha – bólintott Neville. – Csak egy cseppet megijedtem. – Megbökte Sirius karját. – Tudom, hogy láttalak keresztülesni azon a függönyön.

- Megtörtént. – Harry előre hajolt, hogy lássa barátját. – A pokol láthatóan nem kedvelte. Előző évben visszadobta.

„És eddig hol volt?” – kérdezte Gin, és homlokráncolva nézett bátyjára.

- A Szent Mungóban – felelte könnyedén Sirius. – Kómában voltam. Tegnap ébredtem fel.

- Ezért hívtak el téged! – realizálta Hermione.

- Igen. – Harry megvakarta tarkóját. – Hogy ment?

- Rendkívül jól. – jegyezte meg Seamus. – Nos, miután Gin megfenyegette őket, hogy követi a példádat, és mindannyiukat kígyóvá változtatja, ha nem viselkednek.

Harry összevont szemöldökkel nézett húgára. – Tényleg?

„Természetesen. Nem akartam szarakodni velük, mikor éppen azon aggódtam, mit akar tőled ez alkalommal Dumbledore” – válaszolta Gin.

- Te vagy a legjobb testvér – sóhajtotta Harry, és szorosan megölelte Gint.

- „Nem tudok… lélegezni…”

Mindenki nevetett, miközben Harry elengedte. – Csak beszéld le Tedet arról, hogy megöljön, rendben? – Theodore felé biccentett, aki összeráncolt homlokkal, rosszallóan nézett rájuk a mardekáros asztaltól.

„Mondd meg az őrkutyádnak, hogy segítsen” – vágott vissza Gin. „Sirius, egyébként, hogy vagy?”

- Holtan. – Sirius megvonta a vállát. – Tényleg nem tudok, mit mondani. Kivéve, hogy eddig senki nem szólt, hogy te nem beszélsz.

„Nem tudok. Ron belerobbantott egy poharat az arcomba, mikor nem törődtem Percy halálával” – válaszolta Gin a tányérját bámulva.

Harry megölelte a lányt, míg Sirius felmordult. – Ez már kettő... nem, három ok, hogy megöljem. Azt hiszem vége van.

- Az Azkabanban van. Mit tudnál tenni? – mutatott rá Hermione nyugtalanul.

- Hé, Harry Potter az ő oldalán van. Ő már bebizonyította, hogy bármit meg tud csinálni. – mutatott rá Dean. – Úgy értem, valóban. Harry létezik akármi, amit nem tudsz véghezvinni?

Harry pislogott párat, mielőtt szemei elsötétedtek. – Igen. Nem tudok, mindig mindenkit megvédeni.

- Néha szükséges, hogy hátradőlj, és engedd, hogy a többi ember megtanulja, hogyan védjék meg magukat – mutatott rá Sirius. – Nem hibáztathatod magad valamiért, amely fölött nincs hatalmad.

Harry pislogva meredt keresztapjára, mielőtt felsóhajtott. – Elfelejtettem, hogy neked mindig mindenre van válaszod.

- Majdnem – értett egyet Sirius.

Úgy döntöttem, kedvelem őt – közölte hirtelen Tom.

Oh?

Igen. Tudja, hogy birkózzon meg a kedélyállapotoddal.

És te nem?

Én meg tudok vele birkózni, de nem mindig vagyok ott. Egyébként, azt hiszem, adnom kell neki némi elismerést. Ő Griffendéles

Tudod, jó dolog, hogy most nem sértődtem meg.

Egyébként sem vagy griffendéles.

De igen, az vagyok.

Dehogyis. Te Mardekáros vagy Griffendéles színekben. Ez a különbség – válaszolta könnyedén Tom és mentálisan megcsókolta Harrysebhelyét.- Fejezd be az ebéded, kölyök.

Dugulj el, szörnyeteg – Harry a szemeit forgatta, és belebökött a krumplijába. – Hé, Siri?

- Igen?

- Nem hiszem, hogy Marcus továbbra is utál téged.

„Marcus utálta őt?” – kérdezte Gin elhűlve.

- Igen. De már rendben van.

- Mit tettem jól? – érdeklődött Sirius.

Harry elmosolyodott. – Tudod, hogyan birkózz meg a hangulatváltozásaimmal.

- Na, az már egy szép teljesítmény – értett egyet Hermione. Én még nem tudom, hogy tartsam kontroll alatt, és már hét éve vagyunk barátok. Fogalmam sincs, Marcus hogyan boldogul néha.

- Detto – jegyezte meg Neville.

Sirius vállat vont. – Nem kell, hogy ellenőrzés alatt tartsd, Hermione. Csak hagynod kell, hogy kitombolja magát, és segítened kell, ha szüksége van rád.

- “Valóban? Az a nagy titok?”

- Aha – kacsintott Sirius a két boszorkára. – Remus legalábbis mindig ezt csinálja velem.

A körülötte levő Griffendélesek nevetésben törtek ki, és Harry fejét rázva mosolygott. – Boldog vagyok, hogy visszatért.

Örülök, hogy boldog vagy.

Köszönöm, szerelmem.

Természetesen.

- Segíteni készültem a keresztfiamnak a feladatban, Black.

- Ebben az esetben menj ki a folyosóra. Elég üstöt robbantott már fel a segítséged nélkül is.

- Bármilyen mókás is nézni, ahogy egymást marjátok, kérlek, fejezzétek be – mondta Harry meglehetősen unott hangon.

A két varázsló megfordult, hogy ránézzen. – Miért? – követelődzött Sirius.

- Azért, mert az egész osztály titeket néz, és annyira zavarjátok Tedet, hogy mindjárt elfelejti beletenni a denevérszárnyat a főzetébe. – jelentette ki Harry tárgyilagos hangon.

Theodore azonnal a bájitalára fordította figyelmét. – Köszi, Harry!

Harry megvonta a vállát. – Javaslom, hogy ne is vedd őket figyelembe. És, Piton professzor, ön is jól tudja, hogy ebben az évben egyetlen üstöt sem robbantottam fel, úgy hogy ez az érvelés nem ért semmit.

Perselus rosszallóan nézte. – Akkor, ne engedd neki, hogy bármit is felrobbantson – utasította, mielőtt visszasétált az osztály elé.

- Olyan, mint egy gyerek, aki nem kapta meg, amit akart. – jelentette ki Sirius.

- És te meg egy általános iskolai zsarnokra emlékeztetsz engem – mondta Harry nyugodtan, mielőtt Perselus vissza tudott volna vágni. – Sirius, kérlek, ülj le, és most az egyszer hagyd békén Piton professzort. Zavarod az osztályt, különösen Anthonyt.

- Aha! Köszönöm Harry! – kiáltotta Anthony, és visszanézett a bájitalára, amely elkezdett átbugyborékolni az üst széle fölött.

Hogy csinálod ezt? – kérdezte Sirius, és leült abba a székbe, amit Harry az óra kezdetén varázsolt neki.

- Szemek vannak a feje hátulján – mormogta Hermione, és óvatosan hozzáadta a patkánynyálat. – És majdnem tökéletesen ismeri a bájitalt, amin éppen dolgozunk.

- Oh… - bámult Sirius Harryre, akit teljesen lekötött, hogy felaprítson egy hozzávalót. – Mikor tanultad meg a bájitaltant?

- Tavaly – válaszolta Harry. – Rémszem segített a nyár folyamán, miután megkértem.

- És még mindig neki vannak a legrosszabb jegyei az osztályban – sóhajtotta Hermione a fejét rázva.

- Hoppá – vigyorgott Draco a boszorkányra. – Az én hibám.

- Ted és Bini segített neked – mormolta Harry homlokráncolva. Majd kissé hátradőlt, és beleejtett valamit a mögötte levő üstbe. – Figyelj oda, Morag.

- Oh, igen, sajnálom… - A hollóhátas beletette Harry kinyújtott kezébe a sietve összevágott hozzávalókat.

- Semmi baj – mosolygott Harry, aztán nekifogott kiegyengetni a rosszul összeaprított darabokat.

Sirius pislogott párat. – Lily tehetségét örökölted a bájitalokkal.

- Oh? – Harry érdeklődve felkapta a fejét.

- Igen. James alig tudta elkészíteni a saját bájitalát, nemhogy az enyémet figyelje. Remus volt az, aki mindig megóvott attól, hogy valamit felrobbantsak. Lily mindig segített a szomszédainak a dolgokban – magyarázta Sirius.

- Lett valamikor jobb apa?

- Lehetett volna, ha több ideje lett volna tanulni. Nem tudom – felelte Sirius lesütött szemmel.

Harry megnyugtatóan tette kezét Sirius karjára. – Lefogadom, még mindig felrobbant dolgokat a mennyben. Anya valószínűleg éppen most is kiabál vele.

Sirius elvigyorodott. – De ő biztos alig figyel, mert most éppen arra próbál rávenni, hogy csinálj egy kis kavarodást Piton óráján.

- James biztos nem tudja, mennyi kavarodást okozott Harry azzal, hogy nem volt itt. – horkantott fel Draco.

- Mit értesz ez alatt? – kérdezte Sirius, azon erőlködve, nehogy rákiabáljon a fiúra.

- Mindenki Harry tudására támaszkodik, meg arra, hogy úgyis szól, mielőtt felrobbanna valami. – válaszolta Draco. – Mikor felfüggesztették, az első hónapban minden órán robbanások voltak. Rémálom volt.

- Valójában inkább szórakoztató volt – jegyezte meg Blaise.

- Csak azért mondod, mert te sose rontottál el semmit. – panaszolta Parvati, miközben Hermione megakadályozta őt, hogy megint rossz dolgot csináljon.

- Piton professzor elkezdte mondogatni nekem, hogy ne járjak órára – nevetett Hermione. – Nem akarta, hogy bármi történjen velem, ami árthat a babáknak.

- Erről senki se szólt nekem. – panaszkodott Harry.

- Nem akartuk, hogy aggódj – jegyezte meg Hermione és rámosolygott. – Már amúgy is elég sok minden járt az agyadban.

- Például hogy hogyan ne landolj állandóan a seggeden. – prüszkölte Draco.

Harry belekönyökölt a fiúba. – Te meg tudod verni az apádat?

- Fogd be, Harry.

Harry felvihogott és Siriusra kacsintott, akinek arcán meglepődött arckifejezés ült. – A Mardekárosok nem mindannyian rosszak, Sirius.

- Addig, amíg tudod, hogy beszélj velük – értett egyet Hermione.

- Vagy a neved Harry Potter – tette hozzá Parvati.

- A griffendélesek azok, akik rémesek – jegyezte meg Theodore.

- Mondja az, akinek griffendéles a barátnője – horkantott fel mellette Blaise.

- Óvatosan, Blaise. Neked meg a fiúd griffendéles – vágott vissza Theodore.

- Pofa be, Teddy mackó.

- Hát tegyél róla, Fingó fiú.

- Tudjátok, ha tudtam volna, hogy a becenevetek sértegetésre ad módot, sosem adtam volna nektek – mondta Harry hangosan.

- Bocs, Harry – mondta kórusban a két mardekáros, miután összenéztek.

- Készítsétek a fránya bájitalotokat.

- Igen, Harry.

Azt hittem, Potter Nagyúrnak fogod nevezni, mikor rád kiabál – ugratta Draco.

- Oh, igen. – Theodore és Blaise visszanéztek Harryre, aki összeráncolt szemöldökkel nézett Dracora. – Sajnálom, Potter Nagyúr.

Később még megöllek, Malfoy – motyogta Harry mielőtt visszanézett az előtte levő másik kettőre. – Bájitalok.

- Igen, Potter Nagyúr.

- Ne hívjatok Nagyúrnak!

- Igen, Potter Nagyúr.

- Argh!

A terem nevetésben tört ki. Sirius elképedt, mikor látta, hogy Perselus elrejt egy mosolyt. – Eszem megáll. A szemétnek mégis van humorérzéke…

- Nem vihetem Siriust. Útban lesz – suttogta Harry.

- Menj, amíg Gin szórakoztatja.

- Hogyan?

- Biztos vagyok benne, hogy ismersz legalább egy láthatatlanná tevő bűbájt – ugratta Parvati suttogva, hátradőlve a széke háttámlája fölött. – Dean egyébként is indulni akart, hogy összeszedje Seamet a könyvtárból. Menj ki vele.

- Kösz – sóhajtott Harry mielőtt némán végrehajtotta a Láthatatlanná tévő bűbájt. A biztonság kedvéért hozzátett egy némító bűbájt, majd felkelt, és lopva átment a szobán az ajtó mellé, oda, ahol Dean állt. Megérintette a fekete fiú vállát, és Dean rávigyorgott.

- Hát akkor, induljunk – jegyezte meg Dean, mielőtt kilépett a portrélyukon keresztül.

- Oh, igen. Azok a karkötők… - sóhajtott és követte hálószobai lakótársát. Amikor eltűntek a Kövér Dáma szeme elől, Harry megszabadult a némító varázslattól. – Kösz, haver.

- Hát persze. Bár nem tudom, hogy a keresztapád nem változik-e át, mert akkor jobb, ha elrejted a szagodat.

Harry megrázta a fejét. – Dean, ez határozottan Mardekáros volt! – Dean felnevetett, és megrázta a fejét. – Hagy koncentráljak egy cseppet… - mormolta Harry. Megállt és lehunyta szemeit. Dean megállt vele együtt, és szórakozottan nézte, hogy Harry lassan átváltozik saját normál alakjából azzá a Marcusszá, amit Tom használt. - Rendben?

Igen. Megígérem, hogy egy darabig nem távozom. Mellesleg jó választás. Poppy nem fog kikészülni.

Egyébként, lehet, hogy Poppy kikészül. – Harry felhorkant, kinyitotta szemeit, és megszabadult a láthatatlanságtól. – Mi ez a tekintet?

- Professzor, ön te tele van meglepetésekkel – válaszolta Dean, megfordult, és újra elindult.

Harry elvigyorodott, és felvette vele a lépést. – Hát, voltaképp szeretek magas lenni…

Dean vigyorgott. – És őt tökéletesen tudod utánozni is.

- Aha. – Harry zsebre vágta kezeit, és törölte arckifejezését. – Hogy csinálom?

Dean vetett rá egy pillantást, és felnyerített. – Ez vicces!

- Ah! Meg vagyok sértve!

- Sajnálom, uram – vigyorgott a fiatal varázsló.

- Griffendélesek. – Harry tehetetlenül felsóhajtott, ami újra nevetésre sarkalta Deant. - Ez az a pont, ahol szétválunk. Kösz, Dean.

- Viszlát később, Marcus! – nevetett Dean és nézte, ahogy Harry lefelé lépked a lépcsőkön, ügyelve arra, hogy pontosan úgy lépkedjen, ahogy szerelme teszi. – Ez egyáltalán nem olyan könnyű. Normál esetben nem azt tanulmányozom, hogyan mész.

Tudom. Helyette a fenekem tanulmányozod.

Hát az egy igen formás fenék.

Figyelj a környezetedre, kölyök.

Szeretlek.

Én is téged.

Harry kissé elmosolyodott, és bedugta fejét a gyengélkedőbe. Poppy éppen dolgozott valamin a bájitalos szekrényénél. – ’Estét – mondta, és belépett a kórterembe.

- Áh! Jó estét, Marcus. – mosolygott rá Poppy.

- Még egyet találhatsz. – felelte Harry mielőtt behunyta szemeit, és gyorsan visszaváltozott előző alakjába, valamint felvette vörös és ezüstszínű haját. Úgy találta, könnyebb volt visszatérnie ahhoz az alakhoz, ami egy ideje jóval ismerősebb volt.

- Merlin szakállára! – lehelte Poppy szívére szorított kézzel. – Harry!

A fiú rákacsintott. – Családi titok, emlékszel? El kellett szöknöm Sirius elől, hogy beszélni tudjak Sally-Anne-nel.

- Mióta vagy képes ilyen teljes átváltozásra? – érdeklődött a mediboszorkány lehiggadva.

- Karácsony óta, de normál esetben nincs rá szükségem. – Beletúrt a hajába. – Szükséged van segítségre?

- Nem – mosolyodott el Poppy. – Elolvastad azt a könyvet?

- Voltaképp igen. – Harry leült a nőhöz legközelebbi ágyra. – Igen informatív. Sajnálom, nem hoztam vissza…

- Ne törődj vele – felelte Poppy. – Van egy másik kópiám, és biztos vagyok, hogy előbb utóbb visszaszerzem tőled. Van bármilyen kérdésed?

- Valójában igen. – Harry összeráncolt homlokkal nézett rá. – Egyszer azt mondták nekem, hogy csak azt lehet meggyógyítani, aki megbízik benned, de a könyvben erről nem igazán volt szó.

- Arra nem ez a legjobb könyv – értett egyet Poppy.

- Tehát, el tudnád ezt magyarázni? Úgy értem, miért van szükséged a bizalmukra? Mindig szükséged van a diákok bizalmára?

- Valójában ez attól függ. Szükséged van a bizalmukra, mert különben a mágiájuk küzdhet ellened. Ha te erősebb vagy, mint a beteged, ami általában érvényes, valószínűleg nem lesz annyira szükséged a bizalmukra. Te felülmúlod az övéket, és azok nem küzdenek veled.

- Tehát a varázslat sikere a páciens hangulatától függ?

- Igen.

- Ez nem jelenthet problémát?

- De igen. – Poppy elmosolyodott. – A Szent Mungó személyzetében például mindig van néhány nagyon erős orvos öntudatlan betegek számára, arra az esetre, ha szükség van a segítségükre a megfelelő varázslatok alkalmazásánál. Ez kész rémálom volt a háború alatt.

- És tavaly?

- Voltaképp tavaly nem annyira. Akkoriban nem lendült vissza annyira a dolgokba, mielőtt megszüntette a támadásokat, így nem volt annyira nehéz.

- Küldenek orvosokat az aurorokkal, igaz? – kérdezte nyugtalanul Harry.

- Az orvosok általában csak útban vannak – sóhajtotta Poppy, és megrázta a fejét. Bár a legtöbb auror legalább alapszinten ért a Medimágiához, és képes a bajtársát öntudatánál tartani, míg a gyógyítók odaérnek a Szent Mungóból.

- Feltételezve, hogy ők képesek megtalálni a sérült bajtársukat!

- Az orvosok nem erőszakosak, Harry – sóhajtott Poppy. Az aurorok vannak harca képezve. Az orvosok a gyógyításra. Harc közben csak zavarják egymást. És a halálfalók a legkevésbé sem bánnák.

- Minden halálfalótól elvárt, hogy megtanulja a medimágiát. Megértették, hogy az életüket mentheti meg.

- És mi van akkor, ha elveszítik a rajtaütést? Haljanak meg, ha nem képesek elhoppanálni?

Nem. Mágikus kómába helyezik magukat, és akkor csatlakoznak újra hozzánk, amikor tudnak – jegyezte meg Tom, mikor Harrynek nem volt válasza.

- Nem tudod? – érdeklődött Poppy, és a fiúra nézett.

- Mágikus kómák – vont vállat Harry. – Fogalmam sincs, mit jelent.

A mediboszorkány elmosolyodott. – Azt nem tartalmazta az a könyv. Az önmaguk által előidézett mágikus kómák halottnak mutatják a boszorkányt vagy varázslót, de meggyógyítják őket. Bár az aurorok nem használják azokat, mert úgy tudják, hogy hibázhatnak. Valójában illegálisak.

- Nem csoda, hogy a halálfalók használják őket – mosolygott a fiú. – Gondolom, jobb holtan, mint az Azkabanban. Tudod, mi folyik körülötted a kómában?

- Fogalmam sincs.

Voltaképp foszlányos. – jegyezte meg Tom. – Van némi elképzelésed, mi történik, de nem túl tiszta.

Poppy rámosolygott. – Mit mond?

- Oh. – Harry megvakarta tarkóját. - Azt hiszem, ezen még dolgoznom kell, ha ilyen nyilvánvaló, hogy vele beszélek. Azt mondja, töredékes látás. Van elképzelésed, mi történik, de valójában nem vagy ott.

Poppy bólintott. – Öntudatlan éned ellenőrzés alatt tart. Érdekes.

- Azon töprengek, a Rendtagok közül hányan értenek a medimágiához… - mormolta Harry szórakozottan.

- Szerintem kérdezd meg Albust.

- Az lesz. Gyere be, Sally-Anne.

A szőke hugrabuggos idegesen lépett be a kórterembe. Hosszú haja copfokba fogva lógott válla felett. Egyiket hátrasöpörte maga mögé, és ijedten mosolyodott el. – He-helló…

- Harry nem fog megharapni téged, Sally – mondta Poppy, visszatette bájitalait a szekrényébe, és leporolta kezeit, mielőtt megfordult és rámosolygott a lányra.

- Nem harapok embereket. Gusztustalan foltokat hagy – értett egyet Harry, kiérdemelve ezzel egy csapást Poppytól. – Hé!

- Nagyszájú. – Poppy a szemeit forgatta. – Miért nem mentek be az irodámba, hmm?

- Jó ötlet. Az iskolának fülei vannak – válaszolta Harry könnyedén alábukva a következő csapás elől, és nevetve szaladt be az irodába.

Poppy felsóhajtott, és rátette kezét Sally-Anne vállára. – Menjünk, drágám. Csak beszélni akar veled.

- R-rendben. – A hugrabugos idegesen bólintott, és hagyta, hogy a gyógyító boszorkány az irodába vezesse.

Harry pislogva guggolt egy rés előtt a könyvszekrény és a szekrény között, mikor a két boszorkány belépett. – Merlin nevére Harry, mit csinálsz? – csattant fel Poppy.

- Poppy, van neked egy murmáncod? – kérdezte Harry, figyelmét nem fordította el a sötét helyről.

- Nahát, igen, van. Miért?

- Vemhes?

Poppy összeráncolta homlokát, és odasétált, hogy átnézzen Harry válla fölött. – Csirkefogó! Azon töprengtem, hol volt!

Harry megvonta a vállát és hagyta, hogy a mediboszorkány hozzáférjen a murmánchoz. – Gyönyörű.

- Köszönöm. – Poppy rámosolygott a fiúra, aztán a szerencsétlen murmánchoz fordult. – És hogy jutottál ki?

- Az ajtón? – jegyezte meg Sally-Anne, majd átsétált és megcirógatta a szegény állatot.

- Nem. Az bűbájjal van kezelve ellene. Nem akartam, hogy a kórteremben mászkáljon.

- Jó ötlet. Egy olyan valaki kéne oda, mint Hagrid… - mormolta Harry, és eltűnt Poppy hálószobájában. – Tudtam, hogy rendetlenség volt idebenn!

- Harry James Potter! Mit képzelsz, mit csinálsz! – kiáltotta mérgesen Poppy, és követte a fiút.

Harry homlokráncolva állt a könyvszekrény előtt, az előtt meg egy halom ruha.
- Megtaláltam a lyukadat .