Fordította: Herika
Béta: Enelen és Nivett
Dőlt betűs szöveg: gondolatok
"Gin beszéde"
°°Fawkes beszéde°°

Harry egy nyögéssel ébredt a néma riasztóra. – Tempus – motyogta, mikor végre megtalálta a pálcáját. Még túl korán volt a pálcanélküli varázsláshoz. A villogó számok azt mutatták, hogy reggel három óra negyvenöt perc volt. Mi késztet téged és a többieket, hogy ilyen korán felkeljetek?

Hé, nem az én határoztam meg az időpontot. – vágott vissza Tom elég éber hangon.

Rohadt szemét – nyögte Harry miközben kikászálódott az ágyból és elvonszolta magát a szekrényéig. – Arra a következtésre jutottam, hogy utálom a fekete színt.

Tom felhorkant. - Lefogadom, hogy így van. Roppant kellemetlen, hogy pont ez az a szín, amit állandóan viselünk.

Utállak.

Nem, nem utálsz, csak morcos vagy, mert korán kellett felkelned. Tíz perc múlva találkozunk. – tette hozzá, mielőtt a maga részéről lezárta a beszélgetést.

Te miért nem nyögsz és panaszkodsz? Ez szívás. – nyafogott Harry, miközben kihúzott egy talárt és magára kapta. Felkapta az ágya mellől a vizespoharat, egy nagyot kortyolt, mielőtt felhúzta régi edzőcipőit és kiosont a hálóteremből.

Harry nagy bosszúságára a klubhelyiség nem volt teljesen üres. – Thorald kisasszony. – üdvözölte az elsőévest, áthajolva a lány széke felett.

Ula felkiáltott és felugrott, majd megfordult és előrántotta pálcáját. – Potter. – suttogta, mikor felfogta, ki volt az.

Harry udvariasan biccentett. – Jó reflexek. – Megfordult és a portrélyuk felé sétált. - Ugye tudod, hogy valószínűleg inkább az ágyban kéne lenned?

- Igen. – felelte szelíden a lány.

Harry a válla fölött nézett vissza rá. A fiatal leány olyannak tűnt, mint akit egy pusztító golyó talált oldalba. Előrángatott a zsebéből egy üvegcsét. – Tessék. – Odadobta a lánynak, aki meglepetten kapta el. – Egy evőkanállal igyál meg belőle. Ez álommentes altató, és úgy néz ki, hogy szükséged van rá. Aludj még egy kicsit. Ha később beszélni akarsz valakivel, keress meg engem vagy valamelyik másik prefektust. – Rákacsintott a lányra, mielőtt kislisszolt a szobából.

Harry amilyen gyorsan és csendesen csak tudott végigosont a kihalt folyosókon, időnként rápillantott a Tekergők Térképére, hogy ellenőrizze az irányt. Az összes tanár összegyűlt már a teremben, és egy gyors „Tempus” időbűbáj elárulta neki, hogy az értekezlet el fog kezdődni, mielőtt odaér. Felsóhajtott. Ezen nem tud segíteni.

Amikor elérte az üléstermet, kíváncsian pillantott le a térképre. Az ő saját kicsi alakja azt mondta a szemben lévő falnak:”Gáncsold el őket”. Harry megvonta a vállát, és eltette a térképet. - Gáncsold el őket.

A fal eltűnt a szeme elől, és Harry szembetalálta magát egy teremnyi tanárral, akik mind őt nézték. – Harry! Boldog vagyok, hogy el tudtál jönni. – hívta be Dumbledore derűsen. – Gyere, gyere be. Úgy tűnik, Marcus foglalt neked egy helyet…

Harry besurrant a helyére, szeretője mellé és idegesen pillantott körbe. Úgy tűnt, megzavarta őket valamiben. Tom a fiú térdére tette egyik kezét, és megnyugtatóan rámosolygott.

- Mr. Potter volt olyan kedves, és elfogadta a Sötét Varázslatok Kivédése pozíciót a jövő évre. – jelentette be az igazgató, amivel visszanyerte a terem figyelmét. - Megkértem, hogy jöjjön el az értekezletre, hogy megtapasztalja a dolgok hangulatát, és remélhetőleg összebarátkozik a jelenlegi tanáraival, illetve leendő munkatársaival.

Harry sötét pillantást vetett a férfire. Ezt az utóbbit korábban nem említette. Az agyamra megy ez a vénember.

- Üdvözlünk hát, és Isten hozott. – mondta Madam Cvikker, aki Poppy mellett ült. A tanárok zöme egyetértően rábólintott és hümmögött, a többség meglepetésére még Piton is. Nyilvánvalóan még nem mindenki vette észre, hogy megszűnt az ellenségeskedés diák és a professzor között.

- Igen, igen. – Bólintott Dumbledore csillogó szemmel. – Nos, hogy mindenki itt van, el is kezdhetjük. Van olyan tanulónk, aki problémát okoz?

- A szokásos. – sóhajtott McGalagony. – York, Munro, Rockwell és Thorald. Úgy tűnik egyre rosszabbak.

Tényleg?

Nem az én óráimon.

Hát persze, hogy nem. Épp elégszer ijesztetted ki a szart is belőlük, és lefogadom ugyanannyira félnek tőled, mint Perselustól.

Mr. Cauldwell szintén kilóg a sorból mostanában. – közölte Bimba. – Mellesleg nem igazán tudom, miért. Nem beszél velem.

- Ő valóban csendes az én osztályomban. – felelte Sinistra. - Habár, lehet, hogy csak azért, mert akkorra már elfáradt.

- Okoz nehézséget Mr. Cauldwell más órákon is? – érdeklődött Dumbledore

- Az én óráimon senki nem viselkedik neveletlenül. – mondta Perselus hidegen.

- Ez azért van, mert megfélemlíted őket. – motyogta Harry. A tanári kar egyöntetűen elmosolyodott erre az állításra, miközben Perselus a fejét rázta. Harry egy önelégült vigyorral válaszolt.

- Cauldwell egy kissé problémássá vált. – szólalt meg egyszer csak egyetértőn Flitwick. – Mostanában mindent igyekszik mások hibájának feltüntetni.

- Talán azt reméli, hogy miután Mr. Potter végez, átveheti a helyét. – indokolta Perselus gúnyosan.

- Hát akkor attól félek, rossz módszert választott. Én nem emlékszem, hogy másokra szoktam volna fogni a hibáimat. – vágott vissza Harry nyugodtan.

- Nem, helyette minden második szabályt áthágtál. – válaszolta Perselus.

Harry felhorkant. – Na nézd csak, ki beszél.

A tanárok idegesen figyelték, hogy a két régi ellenfél egy hosszú percig meredt egymásra, mielőtt Perselus egy sóhajtással feladta. – Rendben, te nyertél.

Harry győzelmes vigyorral boxolt a levegőbe. – Ha! Sosem fogsz legyőzni engem.

Perselus felhorkant. – Álmodj csak, kölyök.

Mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel a nyers kedveskedés hallatán. Perselus mindenkit inzultált, mindegy miért, de sosem használta ezt a félkedves hangszínt azzal a személlyel, akit utált.

- Nos, hogy a reggeli párbajon is túl vagyunk… – ugratta őket Dumbledore, amiért mindkét hollóhajú varázslótól sötét pillantásokat kapott válaszul. – Cauldwell talán csak fel akarja hívni magára a figyelmet. Selena próbálj meg vele újra beszélni. Ha továbbra sem lesz képes viselkedni, valaki küldje hozzám. Mindenki bólintott egyetértése jeléül, mialatt Harry a körmét piszkálta. És most, van valakinek javaslata York, Munro, Rockwell és Thorald esetére?

Amikor senki nem lépett elő javaslattal, Harry előrehajolva megszólalt. – Uram, én nemrég elbeszélgettem velük a házak közötti rivalizálásról, de inkább csak Miss Kern, Vance és Clough került szóba. Próbáljam lebeszélni őket az órákon való csatározásról is?

Dumbledore egy kutató pillantást vetett a fiúra, míg a többek meglepődve néztek rá. Egyikük sem hallott erről a beszélgetésről. – Miért is ne?

- Beszéltél velük arról, hogy hogyan viselkednek Clough-gal, Vance-szal és Kernnel? – kérdezte McGalagony komolyan.

Harry bólintott. – Enid elmondta nekünk – Hermnek, Parvatinak és nekem -, hogy a többiek kiközösítették őket a barátságuk miatt, ezért én elbeszélgettem mind a mardekárosokkal, mind a griffendélesekkel.

- Hát nem úgy tűnik, mintha ez sokat segített volna. – közölte Bimba.

Harry szemei összeszűkültek. – Értem.

- Miss Clough fordult hozzád? – érdeklődött kíváncsian McGalagony.

- Azért jött, hogy segítsek neki a bájital feladatában – felelte Harry egyetértve, és egy rosszalló pillantás vetett Perselusra. – Herm és én szedtük ki belőle, mivel Herm tudni akarta, miért ült teljesen egyedül.

- Értem...

- Még egyszer elcsevegek velük – ígérte Harry.

A diákproblémákon túljutva, a tanári kar áttért egy sor további megvitatandó munkára, RBF és R.A.V.A.SZ vizsgák előkészületeire, és további más kisebb feladatokra. Harry meglepve jött rá, hogy a tanárok legalább annyira utálnak házi feladatot javítani, amennyire a diákok utálják elkészíteni azt, éppen ezért a leterheltségük majdnem olyan rossz volt, mind a diákjaiké. Mikor Vector professzor panaszkodni kezdett az elmaradás miatt, Harrynek támadt egy ötlete.

- Van egy kérdésem. – mondta, mikor Vector befejezte.

Mindenki felé fordult. – Folytasd. – bólintott Dumbledore.

- Tudják, mikor Marcust teljesen elárasztja a javításra váró munka, ő rendszerint megkér engem vagy Gint, hogy segítsünk benne, és egy alkalommal Herm, Dray Ted és Blaise is segített Piton professzornak némi javításban, mikor meglátogattuk őt, és ő Ginnek és nekem segített pár bájitalban. – mondta Harry körülnézve. – Ha a leterheltség ilyen fokú, és nem győzik az eljövendő RBF és R.A.V.A.SZ vizsgák miatt, miért nem kérnek meg néhány hatod- és hetedéves diákot, hogy segítsenek az alsóbb évfolyamos diákok munkáinak javításában? Biztos vagyok benne, hogy vannak köztünk néhányan, akik szívesen kisegítenénk önöket.

- Albus, most az egyszer egyetértek az SVK tanárválasztásoddal. – közölte Rowell Professzor, a mugli ismeretek tanár. – Tényleg, miért nem gondolt rá egyikünk sem ezelőtt?

- Én általában megvárom, hogy a diákok ajánlják fel a segítségüket. – vallotta be Flitwick. – Még soha nem jutott eszembe, hogy én kérjem őket, hogy segítsenek.

- Hát nem is. Mi vagyunk a tanárok. Nem kellene diákok segítségére szorulnunk. – felelte Trelawney fontoskodva.

- Trelawney professzor, nem annyira a fiatal diákokról, mint inkább a hetedévesekről van szó. Ekkorra már a többségünk felnőtt, aki azt szeretné, ha akként is kezeljék őket. – vágott közbe Harry szelíden.

- Kitűnő meglátás, Harry. – mondta Dumbledore széles mosollyal. – Sibyll, biztos vagyok benne, hogy Brown vagy Patil kisasszonyok boldogan segítenének kegyednek.

- Trelawney szeme felragyogott. – Talán. – volt a homályos válasz.

Tom mosolygott és megszorította Harry lábát, mikor Dumbledore befejezettnek tekintette az értekezletet. – Hát nem briliáns vagy? Herm örökké szeretni fog, hogy tennivalót szereztél számára.

Tudom. – Harry lecsúsztatta egyik kezét a lábszárán, és összefűzte ujjait a Sötét Nagyúréval.

- További szép napot mindenkinek. – mondta Dumbledore felállva. – Hamarosan találkozunk reggelinél. Harry, tudnál még egy kicsit maradni?

- Hát persze, igazgató úr. – bólintott beleegyezően Harry, mialatt a többi tanár szedelőzködni kezdett.

- Odakint megvárlak. – mormogta Tom, még egyszer finoman megszorította a kezét, mielőtt távozott volna Poppyval.

- Mint tudod, a kollegáim Albusnak hívnak. – magyarázta Dumbledore miközben Harry mellé ült, Tom korábban elhagyott helyére. – Tudtam, hogy könnyen be tudsz majd illeszkedni.

- Erre fogadni mertem volna. – vágta rá Harry a székében hátradőlve.

Dumbledore halványan elmosolyodott. – Mivel te még technikailag diák van, nem szükséges mindenegyes tanári értekezletünkön részt venned, de szívesen látunk, ha szeretnél. Minden szombaton reggel négykor van, kivéve, ha közbejön valami.

- Rendben – bólintott Harry. – Végül is hozzá kell szoknom, hogy ilyen istentelen órában kelljek fel.

- Valóban. – kuncogott Dumbledore és felállt. – Nos, nem akarlak feltartani. Menj, mielőtt Marcus lyukat éget az ajtóba a pillantásával.

- Nem ez lenne az első alkalom. – Harry vállvonogatva felállt.

- Oh, és Alastor megkért, hogy közöljem, találkozz vele délben a Foltozott Üstben – tette hozzá hirtelen Dumbledore. Harry megfordult és az idős férfire nézett. – A gyűlés nem kezdődik el egy óra előtt, szóval feltételezem, ez azt jelenti, hogy tényleg veled akar ebédelni. Természetesen, engedélyezem, mivel biztos vagyok benne, hogy egyikteknek sem esik baja, de figyelmeztetlek, hogy légy óvatos. Különösen, ha nem akarod felhívni magadra a sajtó figyelmét.

Harry rövid mosollyal válaszolt. – Hát majd álcázva megyek. Köszönöm, professzor.

Az idős igazgató elmosolyodott. – Még az év vége előtt ráveszlek, hogy Albusnak hívj.

- Uram, ismerve önt már a hétvégén el fogja érni, hogy Albusnak nevezzem, ha másért nem, hát azért, hogy megszabaduljak a nyaggatásától.

A zöld szemű varázsló magára hagyta a nevetgélő Dumbledore-t.

- Potter?

Harry felnézett a Perselustól korábban kölcsönzött bájital könyvből. A könyv nem volt éppen legális, ahogy a tanár említette, de nagyon érdekes olvasmánynak bizonyult. – Thorald kisasszony. Miben segíthetek?

Ula gyors pillantás vetett válla fölött oda, ahol a legjobb barátja, Ronan Rockwell kiabált Victor McKinleyvel, egy másik elsőssel. – Azt mondtad, beszélhetek veled, ha szükségét érzem, igaz?

- Természetesen. – Harry becsukta a könyvét és felállt. – Gyere az emeletre. Valami azt súgja nekem, nem akarod, hogy a barátaid meglássanak a ’gonosz, sötét új prefektussal’ beszélni.

- Honnan tudod, hogy így hívunk? – érdeklődött Ula, és követte Harryt a hálókörletükbe.

Harry megvonta a vállát. – Én sok mindenről tudok, Miss Thorald. – felelte, mielőtt bekukkantott a hálóterembe. Neville az ágyában feküdt, és a mellkasán tartott könyvet olvasta. – Hello, Nev.

Neville felnézett, mikor Harry bevezette az elsőévest. – Oh, hello Harry. Melyik kis szörnyeteg ez? – kérdezte könnyedén és rámosolygott az ijedt elsőévesre.

- Ula Thorald. – felelte Harry és letette Perselus könyvét és éjjeliszekrényére.

Neville kíváncsian nézett a lányra. – Akkor te vagy az, akire Marcus panaszkodni szokott?

- Egyikük. – értett egyet Harry.

- Ki az a Marcus? – kérdezte Ula, és felváltva nézte a két hetedévest.

- Brutus professzor. – tisztázta Harry. - Ülj le az ágyra. Nev, nem bánod, ha kirúglak?

Neville nagyot sóhajtott, miközben felállt. – Nem igazán. Elmehetek megkeresni Deant, és segítek neki abban csillagászati ábrában.

Harry kuncogott, majd miután látta, hogy barátja távozott, bezárta mögötte az ajtót. Leült Neville ágyára. – Beszéljen, Miss Thorald. Hallgatom.

Ula lesütötte a szemét, és Harry takaróját piszkálgatta. - Én… - Megrázta a fejét.

Harry felsóhajtott és átült a kislány mellé, karját a lány válla köré fonva. – Mi a baj, Ula?

A kislány felpillantott, és meglepetten látta, hogy a máskor hideg tekintet most részvétet áraszt felé. – Tegnap este levelet kaptam a mamitól. Azt írta, hogy neki és a papinak el kell utaznia Boszniába, vagy hova, és így nekem a nagypapi házában kell töltenem a nyarat, és ő utál engem! Legutóbb, mikor mami és papi otthagyott vele, bezárt egy szekrénybe három napra, csak mert összetörtem egy vázát, amitől már évekkel azelőtt meg akart szabadulni. A nagynénikéje (-?-) adta neki, de ő utálta azt a vázát. Én nem gondoltam, hogy törődni fog vele, de mégis törődött. És most együtt kell töltenem vele a nyarat, és túl sok házi feladatot kaptam, és York ellopta az SVK tankönyvem, és nem akarja visszaadni, és egyáltalán nem tudtam aludni az éjjel. - robbant ki a kislányból. - Ez nem fair.

Harry elmosolyodott az utolsó jelzőre. – Semmi sem fair, Ula. Ez az élet egyik nagy leckéje. - Szabad kezével elgondolkodva túrt bele a hajába. - Mondtad a mamádnak és a papádnak, hogy nem kedveled a nagyapád?

- Igen. Azt mondják, hogy ő egy kedves ember, és nekem meg tanulnom, szeretni őt. Ula arca gonosz vigyorrá torzult. – Majd ha már halott lesz, biztos megszeretem.

Harry gonoszul felkacagott. - Nagyapád egy kicsit a nagybátyámra emlékeztet. - közölte bizalmasan. - Olyan boldog voltam, mikor megtudtam, hogy múlt nyáron meghalt.

- Hogyan halt meg? - kérdezte Ula meglepett pillantással.

- Egérré változtattam őt és a nagynéném, mikor elhagytam a házuk. - vonta meg vállát Harry. - Az unokatestvérem rálépett.

Ula felvihogott. – Milyen szánalmas. Miért nem változtatta vissza magát?

- Mugli volt. - felelte Harry szelíden. - Azt mondod, Cyrus York vette el az SVK könyved?

Ula pislogott néhányszor. - Aha. Ronan és én sarokba szorítottuk őt ebéd előtt, de aztán Munro és Stanton a segítségére siettek, úgyhogy megmenekült.

Harry bólintott. - Szeretnéd, hogy visszaszerezzem a könyved?

- Oh, igen. Ez nagyszerű lenne.

- Jó. Ugyanakkor a házi feladat minden tanuló problémája, higgy nekem, mikor azt mondom, ez nem is lesz jobb. Azt javaslom, aznap este végezd el, mikor kaptad, már ha tudod. Szintén megoldhatja az időbeosztási gondjaidat egy kis házon belüli béke. Ha te és az osztálytársaid hadilábon álltok egymással, ez nagyon megrontja a légkört, és úgy nehéz lesz tanulni.

- Miért ragaszkodsz annyira ahhoz, hogy barátkozzunk össze Clough-al? - kérdezte Ula gyanakodva.

- Miért ragaszkodsz ahhoz, hogy utáld őt? - vágott vissza Harry. Ula összevonta szemöldökét. - Hermione Grangert, az iskolaelsőt minden griffendéles kerülte az első évünk első felében, mert olyan mindentudó volt. Ronald és én kezdettől fogva utáltuk őt, de most ő a legjobb barátom. - rövid csend után felsóhajtott.

Váratlan robaj hallatszott a lépcsőn, az ajtó kivágódott, és belépett a sápadt Neville. - Harry gyere le! Hol van Herm?

- Könyvtárban. - felelte Harry, felpattant és gyorsan az ajtó felé iramodott. - Miért?

- Ooh… - nyögte Neville, miközben megmarkolta Harry karját, és elkezdte kivonszolni a szobából. - Siess! - Ula kíváncsian követte a két varázslót.

- Basszus! - sziszegte Harry a klubhelyiségből vált romhalmazra tekintve. Átkok repkedtek két csoport között, amellyé a háza vált, míg ő az emeleten volt. Harry láthatta a barátait az egyik oldalon több másikkal együtt, és erőteljesen a Világos oldalhoz tartozó embereket a másik oldalon. - ELÉG! - kiáltotta.

Pálcák fordultak a hollóhajú varázsló felé, mialatt ő barátságtalan arccal lépkedett lefelé a lépcsőn. - Maradj ki ebből, Potter. - Evan Abercrombie, egy negyedéves szólalt meg a szoba Sötét oldaláról.

Harry egy apró tűzfészekhez lépett, amely épp most kapott lángra a szőnyegen, és nyugodtan eloltotta. - Úgy viselkedtek, mint egy csapat elsőéves. Azok szoktak teljesen felesleges dolgokon civakodni. A vizsgák okoznának ilyen feszültséget? – a hangja érzelemmentes volt.

- Pavio! - kiáltotta az egyik diák.

Harry az átok útjába kapta a kezét, és megszüntette. - Úgy vélem, azt mondtam, elég. - sziszegte felnézve. Tekintete félelmetesen fagyos volt, miközben egyik kezét felemelte a levegőbe, egészen a feje fölé. - Capitulatus. - Ötvenkét pálca tűnt fel egy csomóban a lábánál, és ötvenkét korábban harcoló diák, nézett rá félelemmel vegyes tisztelettel. - Nev, légy szíves keresd meg nekem McGalagony professzort.

- Rendben. - A hetedéves fiú átrobogott a romhalmazon, és a portrélyukon.

- Úgy tűnik, ezzel el is vesztettétek nekünk az idei házkupát. Remek munka. - mondta Harry hidegen. – És reménykedjetek, hogy sikerül mondanotok egy nagyon jó okot erre az egészre, vagy személyesen fogok gondoskodni róla, hogy mindannyiótok a lehető legrosszabb büntetést kapja. Valójában, úgy emlékszem, Frics panaszkodott, hogy nincs ideje kitakarítani a trófeaszekrényt, pedig nagyon koszos poros már. Piton professzornál pedig mindig vannak tisztításra váró üstök. Hagrid is említette, hogy jól jönne neki egy kis segítség a Tiltott rengetegben tett körútjain. Ráadásként még Madam Cvikkerre is ráférne a segítség, hiszen a könyvtár sem a legtisztább…

Harry felsorolása a lehetséges büntetésekről félbe szakadt, mikor a portrélyuk újra kinyílt, és belépett rajta McGalagony és Neville. Az átváltoztatás professzor körülnézett a csatatéren és a szoba két részén elkülönült sápadt diákokon, mielőtt Harryre nézett. – Ha szabad kérnem, Mr. Potter, elmagyarázná, mi történt itt? – kérdezte feszülten.

Harry kíváncsi pillantást vetett Neville-re és a fiú megrázta a fejét. Harry felsóhajtott. – Professzor, fenn voltam a szobámban, mikor Neville értem jött. Azt mondta, hogy jöjjek le, és amikor leértem, az a látvány fogadott, amit ön is lát, plusz néhány átok repkedett a szoba két része között. Lefegyvereztem a kedves tanulóit és elküldtem magáért Neville-t. – válaszolta nyugodtam – Nem jöttem rá a nyitjára, miért kezdtek el átkokat szórni egymásra, és őszintén szólva nem is érdekel.

McGalagony összeszorította ajkait. – Hát persze, hogy nem. Menj az igazgató úrért, mialatt én megkísérlem megszerezni azt az okot.

Harry bólintott és odalépett hozzá. – Thorald velem volt, még ha most a barátai között áll is. Őt felmentheti a büntetés alól. – tette hozzá halkan, hogy mások ne hallhassák.

McGalagony meglepetten nézett rá. – Természetesen.

- Köszönöm. – A fiú Neville-hez lépett, és karját a másik utód vállára csúsztatta. – Gyere. Nem akarsz itt lenni, mikor az öreg vadmacska felrobban. – javasolta és szemei pajkosan megcsillantak. – A két varázsló ideges kuncogások és McGalagony szórakozott ’hmm’-je mellett távozott.

Mikor az ajtó becsukódott mögöttük, Harry éles pillantást vetett Neville-re. – Mi történt?

- Fogalmam sincs, tényleg. Eleinte úgy tűnt, mintha Abercrombie és Harcourt iskolai dolgokról vitázna. De aztán kiderült, hogy ők sötét és világos eszmék miatt harcoltak. A ház többi tagját is bevonták ebbe, és mielőtt észbe kaptunk volna, már átkok repkedtek, és azok, akik középen ragadtak, elmenekültek az emeletre, az életüket féltve.

- A megosztott ház – mormogta Harry. – Sosem gondoltam, hogy ilyen messzire jutunk. Ez visszataszító.

Neville bólintott. – Nevetséges. Persze, most már tudjuk, ki melyik oldalon áll. – Harry felé villantott egy gyors vigyort, és a zöld szemű utód felnevetett.

- Talán tudjuk. Talán nem. Mindazonáltal érdekes, hogy képesek voltak emiatt harcolni. Ezért mérges vagyok Parvatira és Deanre. Azt hittem elég érettek ahhoz, hogy kimaradjanak egy ilyen balhéból. – Harry megrázta a fejét és a megállt a folyosó közepén. – Elküldhetlek Hermért és Ginért a könyvtárba? Vidd vissza őket a Griffendélbe, de kérlek, ne ijeszd meg őket. Mondd el nekik, mi történt, de azt is, hogy már el van intézve.

- Természetesen. – Neville elhúzott a másik irányba. – Találkozunk fenn, tesó.

Harry sunyin elmosolyodott. – Igen. – Szórakozottan megrázta a fejét, miközben szétváltak. – Tesó. Tényleg.

Nézhetlek, mikor megölöd őket?

Oh, még segíthetsz is. – felelte Harry elméjén keresztül mérgesen. – Merlin nevére, mi vette rá őket, hogy csatlakozzanak ehhez a harchoz!

Ne engem kérdezz, hogy működik egy Griffendéles agya, Harry. Ez nem az én erősségem.

Harry felsóhajtott, és megállt a vízköpők előtt. – Cukorpenna.

A vízköpőszobrok félreugrottak és a lépcsők a bezárt irodaajtóhoz vitték Harryt, ahol bekopogott. – Gyere be, Harry. – hívta Dumbledore.

Harry kinyitotta az ajtót és udvariasan nézett az igazgatóra. – McGalagony professzor küldött. Azt hiszem, a segítségére van szüksége, griffendélesek megcsonkításában.

Dumbledore kérdően nézett Harryre, mégis felállt és gyorsan az ajtóhoz lépett. – Magyarázd el, mi folyik, míg odaérünk.

Harry bólintott és felvette a lépést az igazgatóval, miközben elindultak a Griffendél torony irányába. – A szobámban voltam Miss Thoralddal, mikor Neville berontott és azt mondta, menjek le a klubhelyiségbe. Úgy tűnt, a tanulók két pártra szakadtak egy s más ok miatt, és megindult egymás pokolba átkozása. A klubhelyiség kész romhalmaz volt, mikor magára hagytam McGalagonyt, hogy ordibáljon velük.

- És hányat átkoztál meg te? – kérdezte Dumbledore ugratásként.

- Meglepő módon egyet sem. Csak elvettem a pálcájukat és kioltottam a szőnyegen keletkezett tüzet. – vonta meg a vállát Harry. – Ők nem az én problémám, noha egy kicsit sért, hogy még az esélyét is elvesztettük annak, hogy idén megnyerjük Házkupát.

Dumbledore egyetértőn hümmögött. – Hát, igen.

- Professzor, kérdezhetnék… - kezdte Harry hirtelen. Dumbledore kíváncsian nézett rá. – Uram, beszélhetnék önnel vacsora után? Ez eléggé, hogy is mondjam, kényes dolog. – Megérintette az anyja Főnixes medálját, amelyet a tárgyalás óta továbbra is hordott.

Dumbledore bólintott. – Természetesen. – A portrénál lelassultak. – Kedves Dáma. – biccentett az igazgató a festménynek.

A kövér dáma rámosolygott. – Igazgató úr. – felelte, mielőtt kilengett, és jelszó nélkül kinyílt előtte.

- Eszem megáll… - mormogta Harry és követte az agg varázsló a klubhelyiségbe, ahol a tanulók azzal foglalatoskodtak, hogy varázslat nélkül rendet rakjanak. Hermione és Neville komoly arccal álltak McGalagony mellett, míg Gin késznek látszott, hogy megöljön valakit. – Nos, úgy tűnik, a dolgok rendben vannak itt. Én azt hiszem, megyek a mardekárosokat kínozni. – mondta a zöld szemű varázsló vidáman, majd megfordult és mosolyogva elhagyta a klubhelyiséget.

Harry este, mikor lement vacsorázni a nagyterembe, már sokkal jobban érezte magát. Miközben a Neville és Gin közötti szokásos helyére sétált, megállt Ula, Ronan Rockwell és Storm Ambrose mögött. – Miss Thorald, remélem megtanultad, hogy a könyveknek időnként lába kél, ezért jobban szemmel kell tartanod azokat. - Erőteljesen lecsapta az SVK könyvet a lány elé az asztalra. – Nem szeretek griffendéles könyvekbe botlani, miközben a mardekáros barátaimhoz megyek beszélgetni. Vigyázz jobban a cuccodra. – Tette hozzá figyelmeztetően mielőtt folytatta útját a helyére.

- Szörnyeteg. – motyogta Ronan a prefektus hátát figyelve. – Mit képzel, ki ő?

Ula kinyitotta a könyvének felső borítóját és elvigyorodott. Egy ragasztóbűbájjal rögzített jegyzet volt betűzve az első lapra.

„Említettem Yorknak, hogy esetleg megölöm őt, ha még egyszer elkapom egy olyan könyvvel, ami nem az övé. Kénytelen volt visszaadni egy hollóhátas könyvét is. Azt hiszem, ez a fiú egy könyv fetisiszta.”

„Este beszélek a Főnix Rendjének vezetőjével, és meglátom, hogy van-e lehetőség, hogy a szüleid legalább egyike itthon maradhasson a nyáron. Ha ez nem lehetséges, kérlek, holnap kilenc előtt értesíts, van-e olyan másik rokonod, akinél szívesebben maradnál, mint a nagyapádnál, és majd meglátom, rá tudom-e beszélni a szüleidet, inkább oda küldjenek téged a nagyapád helyett, mikor beszélek velük. Ha ez nem működik, beszélek még néhány ismerőssel, és meglátjuk ki tudunk-e találni valamit számodra.”

„Vésd eszedbe, amit a házon belüli békéről mondtam, kislány. És tartsd észben, hogy mindig itt vagyok, ha szükséged van egy vagy két külön fülre.”

’A gonosz, sötét, új prefektus.’

- Oh, ugyan már, Ronan. – ugratta a boszorkány a könyvét félretéve. – Mindketten tudjuk, hogy ő egy agy és erő nélküli hülye korcs. Úgy értem, végül is csak egyetlen pálcanélküli lefegyverző bűbájra képes.

Ronan szelíden megboxolta Ula karját. – Csak azért kedveled most, mert visszaszerezte azt a hülye könyvet. – Majd reggelre jobban érzed magad, ebben biztos vagyok.

Ula megvonta a vállát. – Majd jobban érzem magam, mikor végzek a házi feladatommal.

- Boáá. – Grimaszolt Ronan. – Kösz, hogy emlékeztetsz rá. – Ula felnevetett.

Az asztal másik részén Harry Deanhez és Parvatihoz beszélt, miközben az ételét piszkálta. – Nem vagyok boldog. Mindketten rendkívül hálásak lehettek, hogy ma este és holnap más dolgom van, mint hogy megöljelek titeket.

- Sajnáljuk, rendben – sziszegte Dean, megvillanó sötét szemekkel.

Harry felnézett, és a fekete bőrű fiú megmerevedett az érzelemmentes tekintettől. – Csak hadd jegyezzem meg, hogy szörnyen dühös vagyok mindkettőtökre. Marcus is szörnyen dühös mindkettőtökre. Gin is szörnyen dühös mindkettőtökre. Ez alkalommal még tartózkodom attól, hogy valami sérülést okozzak, de vegyétek figyelembe, hogy ez az első és az utolsó figyelmeztetésetek, és ha újra belekeveredtek valami hasonlóba, nem fog érdekelni, ki kezdte, addig foglak cruciózni, míg már sikoltozni sem tudtok, mert berekedt a torkotok. Világos? – kérdezte hűvösen.

Parvati és Dean némán bólintott.

- Jobban is teszitek.

Neville nyugtatóan tette Harry vállára kezét, és a zöld szemű fiú ránézett. – Az iskolának vannak fülei.

- A világnak is vannak fülei és szemei. Csak mindig tudni kell a módját, hogyan zavard meg őket. – válaszolta Harry széles mosollyal.

„Hagyd abba Rémszem idézgetését.’” – morogta sötéten Gin, az ételét bökdösve.

- Nem. – vigyorgott önelégülten Harry. – A szex remek feszültségoldó, nem tudtad?

Gin haragosan fordult bátyja felé, miközben a csapat griffendéles a Kis Túlélőn nevetett. – „Hagyd abba az idézgetésemet”.

- Nem.

- Akkor most már levezetted a feszültséged? - érdeklődött Seamus.

- Nem.

- Akkor hol voltál? – kérdezte meglepődve Hermione.

- A pincében. Vissza kellett szereznem valamit Yorktól és a kis haverjaitól. És elbeszélgettem velük még egyszer. Higgy nekem, amikor azt állítom, ez az egész dolog nem segített a rossz kedvemen. – felelte Harry vidáman mosolyogva.

„ NAGYON fura egy figura vagy. Miért mosolyogsz, ha annyira dühös vagy?”

- Kontrollálom a dühömet. – vonta meg a vállát Harry. – Ja igen, és mert Dumbledore figyel minket.

Öt szempár fordult a tanári asztal felé. Dumbledore valóban őket figyelte.

Harry felállt. – Valójában egy megbeszélésem van a vén bolonddal, szóval, majd később látjuk egymást.

- Túl sok megbeszélésed van vele mostanában. – jegyezte meg Seamus gyanakodva.

- Megszervezzük a jó öreg Voldi bukását, ha tudni akarod. Valamit kezdeni kell az időmmel. – Kacsintott Harry, mielőtt a tanári asztal felé indult. – Igazgató úr.

Dumbledore mosolyogva felállt. – Hát akkor kövess. Ne vesződjünk most az irodámmal. – javasolta, és Harryt a tanári bejáraton túli folyosóra vezette.

Harry megvonta a vállát. – Rendben van.

- Egy kérdés. – mondta Dumbledore, és a folyosóról egy terembe vezette Harryt. – A többi griffendéles úgy tűnik, azt hiszi, hogy a lefegyverző bűbájod, amit alkalmaztál, pálca nélküli volt.

- Igen. – értett egyet Harry óvatosan.

- Tehát az volt?

- Elvesztettem az önuralmamat. – Harry sóhajtott, és megdörzsölte orrnyergét. – Épp elég kiképzésben volt részem, hogy kontrolláljam magam, olyannyira, hogy sikerült az erőmet egy célra irányítani. Saber említette egyszer, miután a képébe robbantam, hogy képes lehetek ilyesmire, szóval megpróbáltam.

- Érdekes. Csak azon gondolkodtam, hogy mivel a pálcádat nem használhatod Voldemort ellen, előnyödre szolgálhat, ha megtanulsz pálca nélkül varázsolni.

- Csak jól fel kell bőszítenie, mielőtt ráuszít, és biztos vagyok benne, hogy képes leszek tenni valamit. – morogta Harry sötéten, és leült a fallal szemközti egyik székbe.

- Talán mégsem. – sóhajtott Dumbledore, és ő is leült a Harryvel szembenéző székbe. – Valami Renddel kapcsolatos dologról akartál velem beszélni?

Harry komolyan bólintott. – Mint már említettem, korábban beszéltem Ula Thoralddal, és ő azt mondta, nem akar a nagyapja házába menni nyárra, de a szülei oda akarják küldeni, mert el kell hagyniuk az országot. Az feltételezem, hogy ez valami Rend-béli ügy miatt van, különben valószínűleg őt is magukkal vinnék.

- Harry, arra próbálsz kérni, hogy ne küldjem el őket, igaz? – sóhajtott Dumbledore.

- Ha ez lehetséges. – értett egyet Harry.

- Nem. Szükségünk van rájuk Boszniában. Galatea családja benne van a kormányban, és szükségünk van rá és Xylonra, hogy befolyásolják őket, hogy inkább velünk s ne ellenünk legyenek.

- Most hova tartoznak, semlegesek?

- Túlnyomórészt.

- Tehát Semlegesek/Sötétek. – következetett Harry. Dumbledore bólintására Harry felnyögött. – Akkor meg kell próbálnom rábeszálni Xylont és Galateát, hogy engedjék Ulát valahova máshova.

- Harry, miért nem akar a nagyapja házába menni? Én úgy tudom, egészen rendes ember.

Harry szomorúan fejrázással felállt. – Professzor, mostanra tudnia kellene, hogy mindenkinek több arca van. Ulának megvannak az okai, és én önként nem fogom kiadni. Ő rám bízta azokat, és én megértem őt. Megteszek mindent, hogy segíthessek.

- Mi van, ha Galatea és Xylon nem egyezik bele?

Harry zöld szemei hűvössé váltak, mikor az igazgató kék szemeivel találkoztak. – Nem fogja a nyarat a nagyapja otthonában tölteni, ha bármi beleszólásom lehet az ügybe. Ön ugyanolyan jól tudja, mint én, hogy mindent elérek, amit akarok, ha egyszer teljesen belevetem magam. Tegyen meg egy szívességet, és most az egyszer ne avatkozzon közbe. – Mondta a fiú nyugodtan, mielőtt magára hagyta volna az idős varázslót gondolataival.

Vasárnap délelőtt tizenegy óra volt, mikor végül Harry felébredt Neville hangjára, amely őt szólítgatta. Fáradtan dugta ki a fejét a függöny mögül. – Mi van?

Neville elmosolyodott. – Jó reggelt. Herm küldött fel, hogy meggyőződjek róla, felkeltél.

- Idő? – motyogta Harry a szemét dörzsölgetve, és vakon tapogatózott, hogy elérje a szemüvegét.

- Tizenegy.

Harry felnyögött, és felvette a szemüvegét. – Francba.

- Még nem késtél el, Harry. – nyugtatta meg Neville az ajtóhoz sétálva. – De jobb lesz, ha készülődsz. Fogalmam sincs, hogy fog reagálni Rémszem, ha elkésel.

- Nekem van. – morogta Harry, mikor az ajtó becsukódott és ő kikászálódott az ágyból. – Reggelt.

Tom mentális hangja könnyed és boldog volt. – Neked is jó reggelt. Jobban érzed magad?

Elkábítottál. – panaszkodott a fiú a szekrényéhez menet, hogy mugli ruhába bújjon.

Igen. – Értett egyet a Sötét Nagyúr. – Szükséged volt alvásra és ez mindketten tudtuk.

Brrr. - Harry felborzolta haját és előhúzott egy farmert és a fekete Macbeth pólóját. – Lehet, hogy inkább veled aludtam volna.

Nem. Megijesztetted volna a hálótársaidat vagy valaki mást, mikor nem találtak volna. Egyébként is, most hogy Dumbledore tud a kapcsolatunkról, sokkal nehezebb számodra az éjszakai kiruccanás. És most már prefektus vagy. Szükség van ott rád, mint ahogy azt tegnap bebizonyítottad. Nélküled, sokkal rosszabb is lehetett volna, mint egy romba döntött klubhelyiség.

Fogd be. Én is tudom. – Sóhajtott Harry tehetetlenül. – Nem tudok várni, míg elérkezik a nyár. Imádni fogom, ha újra magam körül tudhatlak.

Tom kuncogott. – Tudom, szerelmem. Most pedig fejezd be a készülődést. Találkozunk a gyűlés után.

Nem előtte?

Nem. Várnak az osztályozásra váró papírok. Természetesen Gint leküldheted.

Emlékezni fogok rá. Nem Teddel van?

Ted másik büntetőmunkát szerzett be.

Mit csinált ez alkalommal!

Hírek szerint halálra rémisztett néhány hugrabugost Bimba előtt

Ez a fiú… - sóhajtott Harry a szemeit forgatva és felmarkolta piperecikkeit. - Hát akkor…

- Potter!

Harry megfordult és fáradt pislantott néhányat az első évesre. – Miss Thorald. Mit tehetek érted?

Ula felvonta szemöldökét és egy összegyűrt papírgombócot vágott a fiú fejéhez. – Ne pakolj dolgokat az én könyvembe, Potter. – Csattant fel, mielőtt visszafordult volna barátai felé, akik a könyveikkel üdögéltek.

Harry egy vállvonással felkapta a papírt és kisimítgatta, miközben elhagyta a klubhelyiséget, és a konyha felé igyekezett.

„Elfelejtettem, hogy ellopta Solita Heatcliffe könyvét is. Valószínűleg azt hitte, hogy az enyém.

Nincsen más rokonom Angliában, van egy nagybátyám Amerikában és mami családja Boszniában. Ezért küldenek folyton a nagypapihoz.

Megígérem, hogy kedvesebb leszek Cloughoz, de remélem tudod, hogy semmivel se leszel képes rávenni, hogy kedveljem is.

Thorald.”

Harry halványan elmosolyodott, és a levelet a dzsekije belső zsebébe dugta. – Ez a lány…

„Harry!” – tűnt fel a fiatal varázsló szeme előtt, mire megállt és hátrapillantott a válla felett.

- Gin. Hello. – mosolygott Harry a húgára, mikor ő mellé érkezett és hangosan fújtatott.

„Az a Thorald lány olyan nyafka.” – morgott Gin, intett Harrynek, hogy folytassák az utat.

- Oh, nem is tudom. Mostanában egy kicsit jobban megértjük egymást.

„És ezt a nagy egytértést fejezi ki a papírdobálás is?”

- Tulajdonképpen igen. – Harry alig észrevehetően elmosolyodott. – Erről jut eszembe, Marcus megkért, hogy küldjelek le hozzá.

„Nem én tettem!”

Harry összehúzott szemöldökkel meredt húgára, miközben a konyhába vezető folyosóra értek. – Én ilyet nem is állítottam.

Gin szégyenlősen elmosolyodott. „Nos, akkor jó.”

- Na, eredj. Hadd szerezzek magamnak reggelit, mielőtt el kell indulnom, hogy Rémszemmel találkozzam. – kuncogott a fiatal fiú, és megcsiklandozta a körtét. Úgy tűnt, a festmény Ginre nevet, amint a lány intett egyet, és Harryt magára hagyta Dobbyval, a házimanóval.

Rémszem megmerevedett, mikor egy szőke hajú, arany szermű, mugliruhát viselő fiatalember csúszott a vele szemben lévő székbe. – Segíthetek?

A fiatalember felhúzott szemöldökkel nézte az auror egy bizonyos módon, amit Rémszem bizonytalanul ismert fel. – Szóval akkor tényleg működik?

Rémszem azon a ponton volt, hogy rákiabál a fiatalemberre, mikor meglátta a két nyakláncot a fiú torkánál, olyat, amilyen az egész világon csak egyetlen személynek van. – Harry? – suttogta.

Harry gonoszul elvigyorodott. – Jó napot, Rémszem.

Az exaurorr némileg elmosolyodva megrázta a fejét. - Albus említett valamit, hogy metamorfmágus vagy.

Harry megvonta a vállát, és óvatosan körbepillantott. - Ismerek egy igazán remek kávézót a mugli Londonban, aminek egészen tisztességes menüje van…

Rémszem felhorkant és felállt. – Hát akkor menjünk.

A megkönnyebbülés végigszárnyalt Harry arcán, miközben elhagyták a Foltozott Üstöt, és elindultak az apró kávéházba, ahol ő és Tom annyi időt eltöltöttek a nyár folyamán. Mindketten leültek, és leadták rendelésüket a pincérnőnek. – Hé, Rémszem? – kezdte Harry miközben egy szélharangjátékra figyelt, ami egy lakás egy nyitott ablakában lógott lejjebb az utcában.

-Igen?

- Valójában miért kérted, hogy együtt ebédelj velem? - nézett fel Harry az exaurorrra. - Te mindig csak okkal cselekszel.

Rémszem lassan bólintott, összegyűjtve gondolatait. - Bízol bennem, igaz?

Harry összeszűkült szemmel nézett a férfire. - Többnyire igen.

Rémszem gyengén elmosolyodott. - Hülye kérdés. Elnézést kérek.

Harry megrázta a fejét. - Miről van szó, Alastor? Úgy érzem, a húsz kérdéses játékot játszom veled újra.

Az exauror előrenyúlt, és mivel ez alkalommal Harry ellenállt a vágynak, hogy hátrahúzódjon, megmarkolta a Sötét jegyet formázó medált. - Tégy meg egy szívességet, és ne viseld ezt a gyűlésen.

Harry hátrahőkölt és megragadta az állítólag láthatatlan nyakláncát, miközben dühösen bámult a férfire. - Te látod. Miért?

- Ez egy jó varázslat, majdnem tökéletes. - vonta meg a vállát Rémszem. - Kivéve, hogy nem létezik olyan láthatatlanná tévő varázsige, legyen sötét vagy világos, amelyen nem tudok átlátni. - Rákoppintott keménykalapjára, amely a hamis szemét fedte.

Harry feltartotta csuklóját, amelyen az amulettes karkötőt viselte. - Ezen is?

Rémszem bólintott. - Jól elrendezett bűbájok. Te választottad ki magadnak?

Harry összeráncolta homlokát és lustán tapogatta a két nyakláncot. - Igen, többnyire. Rémszem, hogy lehetséges, hogy a medál nem mutatja meg a nyakláncokat?

- Tesztelted?

Harry lassan bólintott. - Van… néhány barátom, akiknek van amulettes karkötője, de nincs nyaklánca. Egyikük sem látta a medált.

Az exauror elgondolkodva hümmögött. – Talán...

Félbeszakította őket az ételük érkezése. Miután a pincérnő lepakolta és távozott, Harry éles pillantást vetett mentorára. - Nos?

- A ti medáljaitok, azt hiszem, inkább az egyszerűbb, törvényes láthatatlanná tévő bűbájok és bájitalok esetében hatnak. Azok a bűbájok, amik a nyakláncodon vannak, sokkal bonyolultabbak és illegálisak is. Ezek a medálok nem ilyen erős varázslatok ellen készültek. - magyarázta Rémszem, miközben megvajazott egy kiflit.

Harry bólintott. Tom említette ezt. A varázslat valójában szoros kapcsolatban állt azzal ami a karkötőt védte, kivéve, hogy az legális volt, habár sötétnek osztályozták. - Nem mondtad el Dumbledore-nak. - mormogta a teáscsészéjét bámulva.

- Nem.

- Miért nem?

- Megvannak az okaim.

- Alastor, mit mondtam arról, hogy játsszuk ezt a játékot?

- Azt, hogy eléggé megveted.

- Alastor.

Az exauror egy gyors mosolyt vetett Harryre, amire a fiatal férfi haragosan összevonta szemét. - Mikor volt a legutolsó alkalom, mikor halálfaló támadás volt?

- Amikor Percyt megölték. - felelte Harry azonnal.

Rémszem lassan bólintott. - Igaz. Az előtt?

- Amikor fel voltam függesztve.

- Magad mondtad, hogy azok egyike sem volt halálfaló. Csak a sötét oldal támogatói.

Harry megmerevedett, majd lassan összeráncolta homlokát. – Az volt… az az egy… igazi Halloween előtt… igaz?

Rémszem bólintott. - A Rend rengeteget találgatta, hogy Voldemort miben sántikálhat. Ki gondolta volna, hogy a megoldás egész idő alatt itt volt az orrunk előtt?

Harry megrázta a fejét. - Nem, nem igazán. Ő most… el van foglalva… más… egyéb dolgokkal…

Rémszem bólintott, bár nem úgy tűnt, mintha hinne Harrynek. - A tavalyi év kész rémálom volt. Havonta volt támadás, néha kétszer is egy hónapban. Senki nem akart kimenni az utcára, és amikor megtették, akkor is óvatosak voltak. Emlékszel, tudom. Voldemort tombolt, mert nem tudta megszerezni a próféciát. De a nyár után a dolgok lenyugodtak. Először azt hittük, kivárja az idejét, arra vár, hogy meggyengüljön a védelmünk. Úgy tűnik, ez is történt. Aztán téged ott hagytak Londonban, habár először ezt senki nem tudta.

- Ő sosem támadott. - mormogta Harry, tehetetlenül rázva fejét. - Vagyis, dehogynem, de sosem Londonban. Sose hozzám közel.

- Azt reméltük, csak nem tudta, hogy hol vagy. Molly csaknem szívbajt kapott, mikor Ginevra követte Hedviget Londonba, hogy lássa, hol tartózkodsz. Biztosra vettük, hogy az a nagy mozgolódás a nyomodra vezeti. De lám csak, lám, ő sosem jött. Azt hittük, talán csak elbújt. Hogy utolérte a lassú öregkor. Talán London szabaddá vált tőle.

- De hát az elmúlt évben azt is támadta. - felelte Harry el