- Emlékszel még? Mikor tavasz volt. Azt mesélted, te mindannyiszor belehalsz magába az újjászületésbe.
    - És ez így is volt. De akkor hol tartottunk? Az első barátságosnak mondható beszélgetésünkbe bocsátkoztunk az egyik üvegház mellett.
    - Még hó volt. De már a készülődés jeleit észre lehetett venni.
    - A fák már rügybe borultak, itt-ott kotnyeles pelék szórták el a nekik nem tetsző táplálékot.
    - Emlékszel, mikor az egyik az én fejemre ejtett egy almát, amit tőled lopott?    - Erre nem emlékezni? Draco! Az lehetetlen. Dőltünk a nevetéstől.
    - Főleg te.
    - Te meg a hajadon sajnálkoztál!
    - Persze! Egy merő ragacs lettem. Csodálkozol?
    - Igen.
   - Miért?
    - Mire való a varázspálcád?
    - Hogy csúnya-rossz bácsikat ijesszek el a közeledből, akik csúnyán néznek rád?
    - Meg hajtisztításra.
    - És csiklandozásra.
    Hermione könnyezve tekereg kedvese karjaiban, miközben az csikizi, ahol éri. Szürke szemei, amik általában érzéketlennek tűnhetnek, most megtelnek élettel, pajkos vidámsággal.
    - Jaj! Nehehe!
    - Akartál mondani valamit?
    - Nehihi! Jáháj! Jijj. Necsiki. Jaaaaj neeee!
    - Te mondád, gesztenyehajú barátnőm!
    - Menjünk tovább.
    Egymás kezét fogva sétálnak tovább a homokfönyen, révedten bámulva a tenger nyugodt hullámzását. Boldogok, hisz együttlétüket senki nem zavarhatja meg. A háborúnak már rég vége, és ők azóta boldogan alkotnak egy párt. Ismerőseik először furcsállták, de aztán ők is elfogadást nyertek.
    - Tényleg Hermione. Emlékszel még Harry-ék esküvőjére?
    - Hát. Mikor bejelentettétek, hogy esküvői díszben nekiálltok kviddicsezni.
    - Kíváncsi voltam, hogy tényleg jobb-e, vagy csak úgy csinál.
    - Aztán nyertél. Csodák csodájára.
    - Ne kritizálj.
    - Nem is, de ismerd el, szerencséd volt. Ha Ginny nem rohan ki bejelenteni, hogy babájuk lesz, akkor Harry megint elhalássza előled a cikeszt.
    - Dehogy halássza el. 
    - Ne vitatkozzunk. Nem áll jól nekünk.
    - De nem ám. És az első éjszakánkra emlékszel? Szerintem felejthetetlen. 
    - Szerintem is. Ahogy hozzám bújtál... Mint akit nem szeret senki.
    - Mert nem is szeretett senki. Sem apám, sem anyám. A barátaim meg... Ők is inkább csatlósok voltak. Jó, hogy most vagytok nekem. Te pedig azt az érzetet keltetted, mintha szeretnél.
    - Szerettelek is. Gyönyörű volt az az éjszaka. 
    - És arra emlékszel, mikor bemutattad az "új barátodat" Harry-éknek?
    - Emlékszem. Ron feje mint a cékla, Harry meg csak tátogott.
    - Ron utána meg akart támadni engem, mert azt hitte, hogy szerelmi bájitalt adtam be neked. 
    - Alig tudtam leállítani. 
    - Harry meg halat játszott. Csak tátogott. Hihi.
    - De aztán elfogadtak minket. 
    - Lassan ment, de sikerült. Ez jó érzés.
    - És Ron-ék esküvője eszedbe jut még?
    - Luna jó választás volt. Ron azóta is bánja. De szereti azt a furibogarat.
    - Nem furi. És tök aranyosak a gyerekeik.
    - Az tény. De azt ismerd el, hogy a morzsásszarvú szapirtyó az még mindig a köztudatban van a Weasley családnál. De az is tény, hogy a Hírverő által nem kicsit gazdagodtak meg.
    - Hát miután Neville is beszállt és nagyrészt a gyógynövényes témák felé terelte az újság jellegét.
    - Tény és való, hogy az volt a legjobb ötlet. 
    - És most? A mi babánkkal mi lesz?
    - Várj még egy hónapot kedvesem és meglesz az első Malfoy-Granger örökös.
    - Azt tudjuk, hogy lány vagy fiú lesz?
    - Kicsilány. Remélem a szemeidet örökölni fogja.  
    - És a te hajad.
    - Jaj, csak azt ne. Úgy fog járni a Roxfortban, ahogy én.
    - Úgy, hogy?
    - Úgy, hogy lesz ott is egy gonosz mardekáros...
    - ...vagy griffendéles...
    - Vagy. Aki a haja miatt fogja piszkálni.
    - Nem hiszem. Az apukája nem fogja hagyni. És úgyis tudni fogják a neve alapján, hogy kihez tartozik.
    - Persze, mivel Ginewra Dragonire Granger-Malfoy lesz a neve. Szegényt már most sajnálom.
    - Miért?
    - Jó rövid nevet választottunk neki. Fél óra lesz, mire leírja a saját nevét. 
    - Igaz. És ha a tanárok másként fognak vele bánni az apja miatt?
    - Nem fordulhat elő, amíg McGalagony az igazgató.
    - Nem is beszélsz hülyeségeket. De lassan haza kéne mennünk, mert kissé ránksötétedett.
    - Akkor lépés visszafelé. Naaa... Dragon! Nem így... Hihihi.
    Ezzel az alkonyi színorgiában elindultak halkan beszélgetve, régi és nem is olyan régi kalandokat, emlékeket felidézve. Az éjszaka egyre gyorsabban terpeszkedett a világra, majd végérvényesen elnyelte a szerelmes pár alakját a sötétség.
    Good night!